Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Robert Hur különleges ügyész a napokban bemutatott 345 oldalas jelentésében súlyos megállapításokat tett Joe Bidenről. Többek között azt írta, hogy a Fehér Ház fura ura az alelnöksége idejéből származó minősített iratokat tartott otthon. Ezek egy része katonai és nemzetbiztonsági információkat tartalmaz.
Az elnök utóbb a nyilvánosság előtt azzal védekezett, hogy a kollégái a tudta nélkül hagyták a garázsában a dossziékat. Csakhogy Hur jelentése szerint az iratok a lakásban voltak, a kutyaágy mellett – de ezen most ne akadjunk fent.
Sokkal érdekesebb ugyanis, hogy a különleges ügyész – ugyanazért, ami miatt Donald Trumpot vád alá helyezték – nem kezdeményezte a büntetőeljárás megindítását. Indoklása szerint azért állt el ettől, mert az nem vezetne eredményre:
Biden „az esküdtszék előtt egy szimpatikus, jószándékú, rossz memóriával rendelkező idős emberként tűnne fel” – érvelt a Mandiner hírösszefoglalója szerint.
Erről most eszünkbe jutott a kivételes intelligenciával rendelkező és igazán sármos sorozatgyilkos, Ted Bundy. Rá nézve pech, a potenciális áldozataira nézve viszont óriási szerencse, hogy nem pofára osztályozták, amikor gyanúba keveredett, és arról kellett dönteni, vád alá helyezik-e.
Persze, az összehasonlítás sántít, de a különleges ügyészi magyarázat is, hiszen ezek szerint az amerikai jogrendszer úgy működik, hogy ha valaki rossz benyomást kelt (Trump), akkor eljárást indítanak ellene, ha pedig nem (Biden), akkor megúszhat egy bűncselekményt.
És mi van a törvény előtti egyenlőség elvével? Illúzió, mint az egész amerikai álom? Hur döntése egy újabb bizonyítéka annak, hogy igen!
De menjünk is tovább! A jelentés, a fentieken túl leszögezi, hogy a 81 éves elnök emlékezete „homályos”, „rossz” és „jelentős korlátokkal rendelkezik”. Joe Biden nem tudott visszaemlékezni saját életének meghatározó mérföldköveire, például arra, hogy mikor halt meg a fia, Beau Biden, vagy hogy mikor volt alelnök.
Az USA nagy fehér törzsfőnöke erre a sajtótájékoztatón azt válaszolta: nem szívesen emlékszik vissza a fia halálára, és nem is értette, miért kérdez rá a meghallgatásán Robert Hur. A reakció emberileg érthető, bár tegyük hozzá: attól függetlenül, hogy az ember nem szívesen idézi fel magában az ilyesmit, általában tudja, hogy az mikor történt. Sőt, egy gyermek elvesztésének dátuma egészen biztosan beleég az ember memóriájába.
Amikor ezen a poszton elkezdtünk gondolkodni, először úgy gondoltuk, teszünk rá egy poént. Valahogy így:
Joe Biden az újságírók kérdéseire többször indulatosan válaszolt, és azt bizonygatta: nincs baj az emlékezetével. Ez bizonyos szempontból igaz is, hiszen a betűket még nem felejtette el. Gond nélkül le tudta olvasni a súgógépről, amit kivetítettek elé.
A történet azonban több komolyságot követel. Hiszen elpoénkodhatunk azon, hogy percekkel később ismét bakizott egy hatalmasat, és összekeverte az egyiptomi elnököt a mexikói kollégájával, de kérdés: számít ez? Biden demenciájának van bármiféle hatása az USA külpolitikájára?
A válasz az, hogy nincs. A rendszer – a maga szörnyű módján – működik. Az Egyesült Államok folytatja az imperialista politikáját: háborúkat, fegyveres konfliktusokat szít, tervszerűen készíti elő a neki nem tetsző kormányok megbuktatását, a „szövetségesei” rabszolgasorba taszítását, és mindenre van egy határozott – olykor arrogáns, a következményekre fittyet hányó, de a Washington pillanatnyi érdekeit szolgáló – válasza.
Biden nem felejtett el fegyvereket küldeni Ukrajnának, intézkedni a NATO európai bővítéséről, és előkészíteni a Csendes-óceáni terjeszkedését, megkavarni a sz*rt a Közel-Keleten és Afrikában stb.
Azért nem, mert nem hagyják neki. A mindenkori amerikai elnök egy báb a pártokon átívelő, vagy talán inkább a pártok felett álló hatalmi-gazdasági klikk kezében. JFK-t valószínűleg azért ölték meg, mert feszegette a határokat, egy kicsit outsider volt, és ugyanezért üldözik most Donald Trumpot.
A demens öregúrról viszont nemcsak az mondható el, hogy egész életében alázatosan kiszolgálata ezt a csak körvonalaiban látható hatalmi elitet, hanem az is, hogy az állapota még hasznos is – mindaddig, amíg eladható a szélesebb közvélemény számára.
Robert Hur különleges ügyész pedig éppen erre, az eladhatóságára mutatott rá a fent idézett megállapításával: „az esküdtszék előtt egy szimpatikus, jószándékú, rossz memóriával rendelkező idős emberként tűnne fel.”
