Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Szombaton az avdijivkai harcokról szóló hírek uralták az orosz nyelvű sajtót. A posztunk megírásának pillanatában a Pravda címlapján az öt vezető anyagból négy a város – minden jel szerint a végéhez közeledő – ostromával foglalkozott.
A helyzet az ukrán médiumok szerint is egyre súlyosabb. A vezérkar hadibeszámolója szerint pénteken 27 támadást kellett visszaverniük, hogy megakadályozzák a település kettévágását. Tegnap aztán Északon, az ipartelepnél az oroszoknak sikerült áttörniük.
A támadók elfoglalták egy helyi kamionos cég területét, valamint a vasúti csomópont mögötti épületeket a kokszgyár bejárata előtt. Ha igazak a hírek, körülbelül 300 méter választja el őket az „élet útjaként” emlegetett sugárúttól, amelyen keresztül a város többezer védője az utánpótlást kapja.
És körülbelül még egyszer ennyi attól, hogy az ostromgyűrűt bezárják. Eközben folyamatosan tűz alatt tartják a közeli Pervomajszkoje falut, így véve elejét az Avdijivka felmentésére tett kísérleteknek.
A háború előtt 30-35 ezres iparvárosnak szimbolikus értéke van. Szomszédos Donyeckkel, éppen ezért 2014 óta a szakadárok, majd az oroszok célpontja, de mindeddig Kijevnek sikerült megtartania.
A korábbi ukrán főparancsnok, a napokban leváltott Valerij Zaluzsnij ennek ellenére pragmatikusan állt a védekezés kérdéséhez: nem akart belőle egy újabb Bahmutot csinálni, ezért azt mondta, hogy amint a szükség úgy hozza, evakuálni kell.
Volodimir Zelenszkij azonban ezt elutasította. Zaluzsnij utóda, Olekszandr Szirszkij pedig túl azon, hogy hitet tett a végső győzelemig folytatandó harc mellett, két konkrét ígéretet tett a színész-elnöknek:
- Bármi áron megtartja Avdijivkát és
- visszahódítja Bahmutot az oroszoktól.
Ezek után aligha lehet véletlen, hogy az oroszok éppen most pörgették fel magukat mindkét frontszakaszon. Ha ugyanis Szirszkij állja a szavát, akkor nemcsak szimbolikus győzelmet arathatnak, hanem óriási veszteségeket is okozhatnak az ukránoknak Donyeck előterében.
S igen, Bahmutnál is felforrósodott a helyzet a hétvégére. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a védelmét Szirszkij irányította, azaz a politikai vezetés mellett személyesen őt terheli a felelősség azért, hogy a városból tömegsír lett. Tegyük hozzá: teljesen értelmetlenül.) Az oroszok ott Csasziv Jar felé törtek előre, méghozzá olyan erővel, hogy el kellett rendelni a város evakuálását.
Szirszkij kilátásai tehát nem túl jók. A kinevezését követő néhány hét alatt bebizonyosodhat, hogy képtelen betartani az ígéreteit. Vagy azért, mert bölcsen a visszavonulás mellett dönt. Vagy azért, mert enged a bosszúvágynak, és folytatja a mániákus küzdelmét két olyan településért, amelyeket nem tud megtartani vagy visszaszerezni, s ezzel ezrek halálát okozza, miközben értékes hadianyagot pazarol el.
Bárhogyan dönt – veszít. Ráadásul úgy, hogy elve egy népszerűtlen vezető: a katonák mészárosnak tartják a bahmuti húsdaráló miatt, az ukrán nacionalisták pedig azért vetik meg, mert orosz.
Vlagyimir Putyin viszont dörzsölheti a tenyerét, hiszen hacsak csoda nem történik, Avdijivka bevételével fordulhat rá a márciusi elnökválasztásra.