Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Az Európai Uniónak meg kell dupláznia az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, ha az amerikai támogatás továbbra is elmarad – írja a Bloomberg egy német kutatócsoport becslésére hivatkozva. A kutatók emlékeztetnek arra, hogy az amerikai katonai segélyek utolsó megmaradt forrásait 2023 végére kimerítették.

Bár az amerikai szenátus a héten jóváhagyta az Ukrajnának szánt további támogatásokat, a jogszabály hatalmas akadályokba ütközik a republikánusok által ellenőrzött képviselőházban. Ezért most szinte az uniós országok segítsége marad Ukrajna számára az egyetlen remény.

– Ez egy kihívás, de végső soron politikai akarat kérdése. Az uniós országok a világ leggazdagabbjai közé tartoznak, és eddig még a GDP-jük 1 százalékát sem fordították Ukrajna támogatására – mondta Christoph Trebesch, a Kieli Intézet kutatási igazgatója.


A Bloomberg hangsúlyozta, hogy az EU-nak konszolidálódnia kell, és minden eddiginél stratégiaibb módon kell cselekednie, és „ez ijesztő” – számolt be az Unian ukrán hírügynökség, a cikket itthon az Index.hu szemlézte.

Amikor ezt a cikket elolvastam, magamban mondtam egy cifrát. Valami olyasmi volt a fejemben, hogy „Kedves Német Kutatók! Duplázza meg az Ukrajnának szükséges támogatásokat az édes@nyukátok!

Ám mivel nem vagyok alpári, és az édes@nyukák amúgy sem feltétlenül tehetnek arról, hogy milyen fiuk/lányuk lett, kulturáltban tolom tovább. Vagyis kedves Christoph Trebesch! Nem adunk egy buznyákkal sem többet, azt sem kellett volna, amit eddig adtunk, megszavaztunk, de többet tényleg nem áldozunk az ostobaság oltárán!


S itt teszem fel a kérdést: Milyen jogon várja el bárki is, hogy az uniós országok, köztük Magyarország, a GDP-jük akár 0,001 százalékát is Ukrajnára áldozzák? (Sajnos ennél sokkal többet adunk!) Főleg arra az Ukrajnára miért áldozzunk vagyonokat, amelyik rongyba sem vette, veszi a kárpátaljai magyarokat és más nemzeti kisebbségeket.

Azt pedig pláne milyen jogon várja el bárki is, hogy a GDP 1 százalékát vagy annál többet Ukrajnára fordítsunk? Magyarország nominális GDP-je az körülbelül 180 milliárd dollár (ez cirka 64800 milliárd forint). Nekünk éves szinten 650 milliárd forintot tényleg Ukrajnának kellene adnunk??? Mire fel???

Mellesleg, és ez a záró gondolatom, ez a konfliktus az USA-nak jött jól igazán. Adjon az USA pénzt, ha akar, ha pedig nem, akkor zárjuk be a boltot!!! Mi, európaiak úgyis csak a kárát látjuk a konfliktusnak, és amúgy is már réges-rég elég volt a pusztításból, az értelmetlen háborúból!


Előző cikkAz ukránok tényleg minden orosz támadást visszavernek?
Következő cikkGondolatok Navalnij halálról és 3+1 érdekesség az életéről

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét