Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az orosz-ukrán háború második évfordulója alkalmából több uniós vezető, köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is Kijevbe utazott, hogy kifejezzék támogatásukat – írja a Euronews alapján a 444.
Ez egyébként nem túl pontos, mert Belgium ugyan az EU soros elnöke, ám Alexander de Croo aligha beszélhetett minden tagállam nevében. Giorgia Meloni a G7 jelenlegi elnökeként vett részt a villámlátogatáson, viszont a G7-nek semmi köze az unióhoz. A kanadai Justin Trudeau pedig – hát, ő kanadai. De ezt most hagyjuk is…
A kis csipetcsapat a Kijevtől mintegy 20 kilométerre fekvő hosztomeli repülőtéren tartott sajtótájékoztatót.
„Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, Európa továbbra is az Önök oldalán áll, amíg szükséges” – mondta von der Leyen, aki szerint mostani útjuk célja a „bátor ukrán nép” rendkívüli ellenállásának „megünneplése”.
„Nincs is jobb hely, mint ez a repülőtér, hogy megerősítsük az Ukrajna iránti elkötelezettségünket. Ez a repülőtér nem csak az önök ellenállásának jelképe, hanem az önök iparának és találékonyságának is. Ez volt a világ legnagyobb repülőgépének otthona: Mriya – az álom” – fogalmazott.
Majd így folytatta: „Két évvel ezelőtt az oroszok megsemmisítették a gépet. De az álmot nem tudták elpusztítani. A szabad és virágzó Ukrajna álmát, amely az európai család szívében foglal helyet. Ma az álom tovább él. És együtt fogjuk valóra váltani. Lesz egy szabad és szuverén Ukrajna. Béke és jólét lesz. És ott lesz Európa.”
Nos… Ez így nagyon szép. Sokat elárul a Bizottság elnökéről, és egyébként az ukránokról is. A Mrija, valóban a világ legnagyobb repülőgépe volt. És tényleg ott parkolt Ukrajnában. Sőt, ott is szerelték össze. Igen. Csak ettől még nem lesz ukrán.
Az An-225-ös a szovjet ipar csúcsteljesítménye volt. Az első felszállására még 1988-ban került sor. A főtervezője pedig az orosz Viktor Tolmacsev volt. Egy példány készült belőle. Egy másikat ugyan később megpróbáltak összerakni az ukránok… Nem ment. Az akkor már tisztán ukrán Antonov gyár képességeit és lehetőségeit messze meghaladta a projekt.
Apropó, Antonov! Az 1990-es években a legtöbb, amit ki tudott préselni magából az ukrán ipar e fénylő csillaga, az a trolibusz volt. Az ezredforduló után viszont – tény és való – megpróbáltak visszatérni az eredeti profilhoz. Ennek az eredménye az An-148-as és az An-158-as regionális közepes távolságú, keskenytörzsű utasszállító repülőgép.
A főtervezőjük a luhanszki orosz Pjotr Vasziljevics Balabujev volt. Fontos megjegyezni azt is, hogy az oroszok pénzt és technikát is toltak a két projektbe, és mindkettő lényegében bedőlt, amikor a kelet-ukrajnai konfliktus miatt végül kiszálltak belőlük.
Ettől függetlenül az ukránok imádnak villogni az An-225 Mrijával és az Antonov gyárral. Végül is, a szegény ember vízzel főz, és hát nem sok mindent tudnak felmutatni, amit egyedül, önerőből értek el. Ursula von der Leyen pedig ismét bebizonyította: a történelem, és általában a tények nem zavarják sem őt, sem más nyugati vezetőt.
Így a végére egyetlen hozzáfűznivalónk maradt: akkor lesz szabad és szuverén, na meg virágzó Ukrajna, amikor az An-225-ös ukrán.