Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Ha Németország és a Nyugat nem tekint Ukrajnára Oroszország szemüvegén keresztül az ukrajnai függetlenség kezdete óta, és befogad bennünket az unióba és a NATO-ba, ez a háború sosem robbant volna ki – jelentette ki Dmitro Kuleba, erről itthon az Index.hu tudósított.

Emlékeztettek rá, hogy az Európai Unió decemberben döntött úgy, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, de a várakozások szerint sok évbe telik, mire Kijevet felveszik tagnak.

Az ukrán külügyminiszter azt is elmondta, hogy ha valamennyi, fegyverszállításra vonatkozó döntést időben meghoztak volna, és megvalósították volna a háború elején, akkor „most Luhanszkban tartanának sajtótájékoztatót egy Lisszabontól Luhanszkig húzódó Európáról”. Ezzel utalva arra, hogy Luhanszkot Oroszország a háborúban bekebelezte.

– A tartós és igazságos békét csak az kényszerítheti ki, ha Oroszországot legyőzik a csatatéren – mondta.


Azt szeretem az ukrán politikusokban, különösen a színészelnökben és a közvetlen környezetében, hogy minden erejükkel a realitás talaján akarnak maradni. Ha így is van, sohasem sikerül nekik. Az ukrán politikusok először is elfelejtik a legfontosabbat: ezt a háborút alapvetően az országuk vezetése provokálta ki. (Azt most ezen a ponton ne részletezzük, hogy kiknek a sugallatára cselekedtek így. Ez egy másik történet lenne…)

S noha a háborút az ukránok harcolták ki maguknak a NATO-csatlakozás meglebegtetésével, a nemzeti kisebbségek semmibe vételével, mégis úgy tesznek, mintha ezzel a konfliktussal szívességet tettek volna Európával. Pedig erről szó sincs, éppen hogy miattuk szenvedett talán helyrehozhatatlan kárt Európa és Oroszország kapcsolata, aminek a kontinensük nagyon súlyos kárát látja. Ezen csak az USA nyer…


Nem értek egyet ezzel a megállapítással sem: „ha valamennyi, fegyverszállításra vonatkozó döntést időben meghoztak volna, és megvalósították volna a háború elején, akkor most Luhanszkban tartanának sajtótájékoztatót egy Lisszabontól Luhanszkig húzódó Európáról”. Ezzel szemben két dolog történhetett volna:

1, A háború ugyanebben a mederben zajlott volna, csak az oroszoknak nagyobb erőfeszítéseket kellett volna tennie az ukránok legyőzésére.

2, Az ukránok valóban elkezdték volna visszaszorítani az oroszokat, amit az oroszok valahogy megtoroltak volna. Atomhatalomról lévén szó, jobb bele sem gondolni, hogyan.

Persze álmodozni lehet, csak veszélyes, ha ezt egy felelős tisztségben levő politikus teszi!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét