Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Joe Biden amerikai elnök éves orvosi vizsgálatának eredményei nem tértek el a tavalyitól – adta hírül a Hírextra.info. E szerint a 81 éves amerikai elnök erről újságíróknak nyilatkozott a Fehér Házban. Mint írták, Bidenen a Maryland külvárosában lévő katonai kórházban végeztek fizikai vizsgálatot.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy Bident a tavalyi vizsgálat alkalmával is egészségesnek és elnöki teendői elvégzésére alkalmasnak minősítették, miután egy elváltozást távolítottak el mellkasáról, és felépült 2022-es koronavírus-fertőzéséből. – A Fehér Ház közölte, hogy a nap folyamán nyilvánosságra hozzák majd a zárójelentést – tették hozzá.

Aligha hiszem, hogy ez a mondat: „Joe Biden amerikai elnök éves orvosi vizsgálatának eredményei nem tértek el a tavalyitól”, bármennyire is komolyan vehető. Ha igaz lenne a tett megállapítás, akkor legfeljebb azt lehetne mondani, hogy az amerikai elnök annyira demens, amennyire tavaly volt, az pedig éppen elég. S mi van, ha még el is hallgatják a valóságot, és Biden apó tovább zúgott lefelé szellemileg a lejtőn?


Egy biztos, mondhatnak nekem bármit, Biden apó utóbbi években elkövetett csetlés-botlásai épp eléggé voltak meggyőzőek ahhoz, hogy tudjuk: a demens elnök már évek óta alkalmatlan az amerikai elnöki tisztség betöltésére.

Az az ember, aki a pódiumon szellemekkel jattol, aki fordítva indul el a vörös szőnyegen, aki képtelen felvenni a zakóját, aki rendre összekeveri az országokat és azok politikusait, és aki halott személyt keres a nézőtér hallgatósága között, maximum a kutyáját tudja pórázon elvezetni a járdán és nem a világ első számú szuperhatalmát.

Adódik a kérdés, hogy ha Biden apó mindenki számára nyilvánvalóan szellemi mélyrepülésben szenved, akkor miért lehet az USA elnöke, és miért indulhat el a jelek szerint újra a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson? A nagyokosok fejébe nem látunk, de talán két oka lehet.


1, Biden apó jelenlegi szellemi állapotában már nem fogja fel, hogy a vezetése mellett mihez járul hozzá a rábízott Amerikai Egyesült Államok a Zelenszkij-kurzus hatalomban tartásával.

2, A zavarosban halászni szerető pénzmogulok és spekulánsok Biden apó mögött meghozzák a döntéseiket, amikhez a demens elnök az 1. pont eredményeként adja a nevét. Ki van ez találva!


Előző cikkÉgő Abrams-ek, hulló Szu–34-esek, sikertelen partraszállás
Következő cikkMég a végén Scholz menti meg Európát a háborús uszítóktól?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét