Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Menekülnek az ukrán parlamenti képviselők: a Verhovna Radából már 50 úgynevezett népi helyettes hiányzik, és több mint húszan kérték a felmentésüket – írta meg a Magyar Hírlap.

Az elnöki párt, a Nép Szolgája frakcióvezetője, David Arahamija emiatt a napokban arra panaszkodott, hogy egyre nehezebb a törvények elfogadásához szükséges határozatképességet összehozni, a parlamenti bizottságokban pedig létszámhiány van.

„Nagy válság közeledik. Más pártokban és frakciókban is vannak emberek, akik távozni akarnak, de mi nem engedünk el senkit” – jegyezte meg még januárban az ukrán lapoknak. (Ukrajnában a képviselők csak a Verhovna Rada engedélyével mondhatnak le.)

Az ukrán sajtó szerint egyre nagyobb a káosz. A legutóbbi választásokon, 2019-ben, néhány mandátum elve betöltetlen maradt, mert a szakadár terültek nem választottak képviselőket. A háború kitörésekor pedig több képviselő egyszerűen elmenekült az országból.


Erre tett rá egy lapáttal Zelenszkij, amikor elkezdte betiltani az ellenzéki pártokat, és a képviselőiket, mint például Viktor Medvedcsukot és Nesztor Sufricsot letartóztattatta vagy elűzette, és megfoszttatta a mandátumától.

A népi helyettes nélkül maradt körzetekben ugyanakkor a hadiállapotra hivatkozva nem írtak ki választást.

Tavaly év végére új tendencia jelent meg: a Nép Szolgája elnökpárti frakció képviselői tömegesen kezdtek lemondani. Hogy miért?

Jevhen Sevcsenko Rada-képviselő azzal magyarázta ezt, hogy a nép által választott képviselők elvesztették minden függetlenségüket, és engedelmes funkcionáriusokká váltak.

„Minden döntést az elnöki hivatal hoz. Ha ellenzed ezt vagy azt a döntést, akkor a Kreml ügynökévé és zradnyikká [árulóvá] válsz. Ha úgy szavazol, mint mindenki más, akkor bűnrészes leszel minden bűnben a nép előtt. De ha elkezdesz hangosan beszélni a problémákról vagy kifejted a saját elképzeléseidet, az SZBU elkezd dolgozni rajtad, az adóhatóság pedig a barátaidon” – panaszolta.


Egy másik képviselő, Irina Herascsenko pedig azt mondta, hogy a Rada már nem önálló intézmény. „A parlament plenáris üzemmódban csak néhány napot dolgozik egy hónapban. A kormányfő nem számol be a képviselőknek, az elmúlt két évben csak egyszer jött el az úgynevezett parlamenti órára, amikor kérdéseket lehetett feltenni neki” – fejtette ki.

Az első, ami eszünkbe jut erről, hogy a jelek szerint a Nép Szolgája frakció tagjai nem olvasnak nyugati lapokat, és talán ezért tájékozatlanok. Ukrajna csodálatos demokrácia, az európai értékek védelmezője, a vezetője, Zelenszkij meg néha ugyan izgága, de a szabadság és a jogállamiság megkérdőjelezhetetlen bajnoka.

Csak az olyan keleti típusú despoták, mint Vlagyimir Putyin vagy éppen a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor vetemedne arra, hogy a hatalom központosítása érdekében kiüresítse a demokratikus intézményrendszert. És mi az, hogy az ukrán elnök nem számol be rendszeresen a képviselőknek? Szerencsétlen éjjel-nappal dolgozik, és egyik nyugati fővárosból rohan a másikba, hogy elég pénzt és fegyvert szerezzen ahhoz, hogy még több ukránt küldhessen a halálba…

Ez az egyik lehetőség. A másik pedig az, hogy a Nyugat nem figyel eléggé az ukránokra – mert magasról tesz a demokráciára. Nem érdekli a jogállamiság, a szabadságjogok tiszteletben tartása, csakis a saját hatalmi érdekei. Azoknak pedig Ukrajna úgy jó, ahogy van: korruptan és háborúban az oroszokkal. Mert így lehet jól keresni rajta.


Előző cikkEl nem hinnéd, milyen állatok szolgálnak a hadseregekben!
Következő cikkÍgy csinál bolondot magából az ukránbarát globalista sajtó!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét