Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Európa – főleg egyes országok – vezetői lassacskán totális háborús lázban égnek. A franciák, a lettek, a litvánok és az észtek folyamatosan arról beszélnek, hogy esetleg katonákat kellhet majd küldeni Ukrajnába. Egy sor ország eldöntette vagy fontolgatja, hogy visszaállítja a sorkatonaságot. Egymást érik a valóságtól teljesen elrugaszkodott és mellesleg beteges nyilatkozatok arról, hogy Oroszország lerohanhatja Európát, és meg sem áll majd Berlinig. Ilyenkor mondom azt, hogy hihetetlenül nagy az Isten állatkertje.
Mielőtt tovább folytatom ezt a gondolatmenetet, érdemes itt apró kitérőt tenni. S érdemes feltenni a kérdést: ha Oroszország valóban komolyan gondolná, hogy az Európai Unió ellen fordul, akkor nem érdemelné-e meg a Nyugat az ellene való fellépést?
Emlékezzünk vissza! A profitszerzés érdekében és reményében először kiprovokálták Oroszország katonai beavatkozását. A háttérhatalom nyomására az ukrán vezetés – a Porosenko- és a Zelenszkij-kurzus – addig tiporta a kisebbségeket – köztük az oroszt –, és addig célozgatott a NATO-csatlakozásra, hogy Putyinnál elszakadt a cérna.
Amikor elindult Oroszország különleges katonai művelete, akkor a Nyugat teljes mellszélességgel beállt Ukrajna mögé. Juttattak Kijevnek pénzt, paripát és fegyvert – van olyan ország, amelyik jószerivel már mindenét odaadta –, hogy az ukránok eredményesen harcolhassanak az oroszok ellen, és Moszkvát szankciók sorával sújtották.
Más kérdés, hogy a meghozott intézkedések Oroszországról leperegtek, miközben az Európai Unió országai csapások sorát szenvedték el. Nem mintha tartanák Moszkva bosszújától – a NATO-nak aligha mennek neki az oroszok –, de Európa, legalábbis jó néhány ország a kontinensen, vajon nem érdemelné meg a büntetést?
De térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez. Európa országai fegyverkeznének, visszaállítanák a sorkatonaságot, és kapkodnak fűhöz, fához. Már ott tartunk, hogy a hadigazdálkodás bevezetéséről beszélnek. Az álmot, amely szerint a hidegháború után örök béke köszöntött a kontinensre, Ukrajna felheccelésével maguk foszlatták szerte.
Csak hát az egyértelmű, hogy az európai élet nem háborúra rendezkedett be, hanem hedonizmusra. Az európai ember, amely nem akar gyereket, nem akar kötöttségeket, nem akar felelősséget vállalni, csak jól élni, nem kíván harcolni. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy az eleve kevés megszülető gyermek közül csak nagy kis hányadot érdekel annyira a hazája, hogy fegyvert fogjon érte.
A „másokért” folytatott küzdelemhez, a pénzhajhászáshoz szokott globalista emberekből aligha lehet katonákat, egyáltalán férfiakat faragni. Amit évtizedek alatt nyugaton megfőztek, most ehetik. A baj hatalmas! Ha nem Kelet és Nyugat lennénk félúton, akkor csak egy kávét kérek, így imára kulcsolom a kezem…
