Pressman szerint rosszul érzik itt magukat az USA katonái

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!

• Telegram

„Amikor Magyarországra érkeztem, az egyik legelső dolog, amiről beszéltem… a Rubik-kocka volt” – hízelgett hétfő est, a rezidenciáján tartott fogadáson David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete helytartója a magyar fülnek.

Szerinte „a kocka szinte végtelen összetettségéhez képest az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában felmerülő nehézségek megoldhatók. A megoldást meg lehet találni, sőt gyors megoldás is található, ha megvan erre a politikai akarat.”

Aztán közölte: az USA „egyértelműbb” vagy „kiismerhetőbb” kapcsolatot akar Magyarország kormányával, ám „egy kapcsolat jobbá tétele nem olyan választás, amelyet egy kormány egyedül meghozhatna”.

A 444 idézi azt a megjegyzését is, mely szerint „az Egyesült Államok a párbeszéd és az együttműködés híve”, de a jelenlegi magyar kormánnyal ez sokszor nem működik, és ekkor az USA cselekszik, „mert Orbánék csak ebből értenek”.

És most jön a kedvenc részünk a cikkből, itt nem csak Pressman, de az USA magyarhangjaként működő portált is szó szerint idézzük:

Beszélt arról, hogy a magyar állam milyen pimf kis szívatásokkal nehezíti például a pápai légibázison lévő amerikai katonák életét:

„Megsértve a védelmi együttműködési megállapodásunkat, a magyar kormány több mint három éve nem engedélyezi, hogy ezek a fiatal katonák rendszámtáblát kapjanak a családi autóikra… Nem a bürokrácia vagy a túlzottan bonyolult adminisztratív eljárások miatt. Hanem egyszerűen azért, mert a magyar kormány erről politikai döntést hozott. Igen, jól hallották. Rendszámtáblákról beszélek.”

Igen, főkiválósága, jól hallottuk! Rendszámtáblák. Nos, az a helyzet, hogy az USA hiába a globalizáció élharcosa és motorja, magasról tesz a – mondjuk úgy – nemzetközi sztenderdekre. Pontosabban, a kedvére válogat közülük. Így például nem csatlakozott a közúti közlekedésről szóló Bécsi Egyezményhez sem.

A Pressman által emlegetett védelmi megállapodás arról szól, hogy ha egy amerikai katonának papírja van arról, hogy tud nyergesvontatót, dzsipet vagy harckocsit vezetni, akkor azt itthon is megteheti.

Egy támaszponton vagy egy katonai konvojban nyilván nem lehet nagy galibát okozni. Ellentétben egy városi vagy vidéki környezettel, ahol minden közlekedő abból indul ki, hogy a másik elméletben legalább ismeri a kilométerórát és a KRESZ-táblákat, mert a jogosítványát nem egy délután alatt szerezte meg.

Pressman tehát semmi mást nem csinál, mint szokásához híven előjogokat követel az amerikaiaknak. Olyan privilégiumokat, amelyek senkit a világon nem illetnek meg – mert még egyszer: automatice csak az EGT-tagállamok és a Bécsi Egyezmény aláírói kaphatnak magyar jogosítványt és rendszámtáblát.

És ez a hozzáállás jellemzi általában is a magyar-amerikai kapcsolatokat. Amikor a helytartó azt mondja, hogy „az Egyesült Államok a párbeszéd és az együttműködés híve”, de „egy kapcsolat jobbá tétele nem olyan választás, amelyet egy kormány egyedül meghozhatna”, akkor kb. erre gondol:

Na, mi az öcsi sajt, nem akarsz táncolni? Táncolj! Nem, hallod, fütyülök?

Tény és való, egy ilyen kapcsolatban is van párbeszéd, már amennyiben az utasítások osztogatását és nyugtázását annak tartjuk. Együttműködés is, hiszen a Jani fütyül, a gyengébbik fél pedig táncol. Ehhez az egészhez pedig csakugyan két fél kell. Máskülönben az erőfitogtatás és a halommal való visszaélés unalmas és értelmetlen lenne.

Amúgy, ha már a magyar „vívmányok” ennyire érdeklik Pressman urat, és nem rég volt március 15-e, javasoljuk, hogy tanulmányozgassa a 12 pontot. Annak is különösen a 10. szakaszát: „A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.”

Ha a jenkik nem érzik itt jól magukat, nyugodtan haza mehetnek. Senkinek nem fognak hiányozni, és megannyi semleges, el nem kötelezett ország példája is mutatja: lehet a NATO fojtóölelése nélkül is élni.