Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Azóta, hogy 2022. február 24-én elindult Oroszország különleges katonai művelete Ukrajnában, már több mint két év telt. Nagyon megdöbbentő ezt leírni, ennél már csak az hihetetlenebb, hogy ez a háború ennyi idő alatt sajnos kicsit az életünk részévé vált.

Amit több mint két éve tátott szájjal néztünk a hírekben, a közösségi oldalakon és a különböző online csatornákon, az később egyre kevésbé lett szokatlan, egy idő elteltével pedig jószerivel – sajnos – megszokottá vált. Legfeljebb csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha valami rendkívüli történik.

A háború kezdete óta már túl vagyunk három nagyböjtön, és már a harmadik húsvétot ünnepeljük. A keresztény világ Jézus Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására emlékezik ezekben a napokban, míg a nem hívők a tavasz beköszöntét ünneplik a húsvéti nyúllal és a húsvéti tojással. Legyen bárhogy, mi itt, Magyarországon – ugyan nem annyira távol a fronttól, de – nyugodtan ünnepelhetünk. Egyelőre.


Ahogy a világ eseményei alakulnak, az egyelőre szónak komoly jelentősége van. Oroszország nem tágít, és folytatja a különleges katonai műveletét, Ukrajna pedig, bár lassan visszaszorul, de még állja a sarat. A Nyugat megosztott, az USA-nak egyre kevésbé akaródzik támogatni Kijevet, míg Európa a terhek nagy részét magára vállalva szinte egyedül tartja a lelket a Zelenszkij-kurzusban.

Több európai állam – élükön Franciaországgal – pedig annyira harcias, hogy már csapatokat küldene Ukrajnába. Csak remélni tudjuk, hogy nem teszik, mert annak beláthatatlan következményei lehetnének…


A következő húsvétig több mint egy év van hátra, mert jövőre később lesz az ünnep. Hogy mit hoz az előttünk álló bő esztendő, nagy kérdés. A békét messzinek érzem, bárcsak eljönne a fegyvernyugvás, a legvalószínűbb mégis az, hogy a háború az eddigi mederben folyik majd tovább.

Abban erősen bízom, hogy a konfliktus nem mélyül el, és nem tör ki a harmadik világháború. Ha ez megtörténne, akkor meglehet, nem lenne több húsvét a Földön, pláne Európában. Imádkozzunk, hogy a józanész győzzön az őrület felett! S örüljünk, hogy most még nyugodtan ünnepelhetünk: áldott húsvétot kívánunk mindenkinek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét