Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Tim Walberg michigani képviselő úgy véli, hogy Washingtonnak nem kellene pénzt pazarolnia a gázai vagy ukrajnai civileknek szánt humanitárius segélyekre, ehelyett inkább Izrael és Kijev háborús erőfeszítéseinek támogatására kellene összpontosítania, hogy gyors győzelmeket érjen el.

Walberg a múlt héten a michigani Dundee-ban tartott nyilvános találkozón tette megjegyzéseit, az ennek kapcsán március 25-én a közösségi médiában közzétett videóban a republikánus képviselő bírálta Joe Biden elnök politikáját.

– Egy fillért sem kellene humanitárius segélyre költenünk. Úgy kellene lennie, mint Nagaszakinak és Hirosimának. Legyünk túl rajta gyorsan – mondta Walberg.


– Ugyanennek kellene lennie Ukrajnában is. Gyorsan legyőzni Putyint. Ahelyett, hogy 80 százalékot humanitárius célokra használnának Ukrajnában, 80-100 százalékot az orosz erők megsemmisítésére kellene fordítani – tette hozzá. Aztán, miután kijelentései elterjedtek, Walberg azt állította, hogy szavait kiforgatták és félreértelmezték, azzal érvelve, hogy csupán metaforikusan beszélt, és nem a nukleáris fegyverek tényleges használatát szorgalmazta.

– Egy megvágott videóban egy metaforát használtam, hogy érzékeltessem, hogy mind Izraelnek, mind Ukrajnának a lehető leggyorsabban meg kell nyernie a háborúit, anélkül, hogy amerikai csapatokat sodorna veszélybe – mondta Walberg az X-en vasárnap közzétett nyilatkozatában.

– Ennek a metaforának a használata, valamint a kontextus kiragadása eltorzította az üzenetemet, de teljes mértékben kiállok ezek mellett a meggyőződések mellett és szövetségeseink mellett – fűzte hozzá. Szavai szerint minél gyorsabban véget érnek ezek a konfliktusok, annál kevesebb ártatlan élet kerül a kereszttűzbe.


Annyira szeretem, hogy ha egy politikus mond egy baromságot – és azt közli a sajtó –, akkor az ő szavait, nyilatkozatát mindig megvágják, kiforgatják, és félreértelmezik. Az illető sohasem hibázik. Walberg is magyarázza a megmagyarázhatatlant. Hogy miért? Hirosimát és Nagaszakit az amerikaiaknak mindig hatalmas szégyenérzettel, a japánoktól bocsánatot kérve lehetne és kellene emlegetniük, de leginkább mindig hallgatniuk kellene a történelem egyik legnagyobb értelmetlen, embertelen és végtelenül aljas mészárlásáról.

E két japán város lebombázása és annak történelmi üzenete kiválóan jelképezi az amcsik pökhendiségét, gátlástalanságát és lelketlenségét, azt, amit az amerikanizmus jelent. S Walberg erre büszke… Gyalázat!


Előző cikkSúlyos következményei lehetnek az Északi Áramlat felrobbantásának
Következő cikkNagykövetséget bombázni nem kell félnetek jó lesz…

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét