Miután a Robert Fico vezette szlovák kormány nem adott forrásokat a Csehország vezette nemzetközi, Ukrajnának EU-n kívüli forrásokból tüzérségi lőszereket beszerezni hivatott kezdeményezésre, szlovák állampolgárok nagyjából 2,6 millió eurót, azaz több mint egymilliárd forintot adtak össze erre a célra – erről itthon a Privatbankár.hu számolt be a Kyivindependent.com tudósítása alapján.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Mint írták, a kezdeményezésben 500 ezer 155 milliméteres, illetve 300 ezer 122 milliméteres lőszert vásárolnának Ukrajnának, az anyagi forrásokat Belgium, Hollandia, Svédország, Kanada, Franciaország, Dánia, Szlovénia és ezek szerint szlovák állampolgárok biztosítanák.
A szlovák állampolgárok április 16-án kezdték meg a „Lőszer Ukrajnáért” kampányukat, hogy további forrásokat gyűjtsenek a cseh vezetésű kezdeményezéshez. Otto Simko, a 99 éves holokauszt-túlélő és újságíró, a szlovák közösségi finanszírozási kampány egyik alapítója.
– Amikor hallottam a cseh kormány kezdeményezéséről, nagy örömmel értesültem arról, hogy minden módot megkeresnek arra, hogy segítsék Ukrajnát az (orosz) agresszorral szemben. Nincs más út – mondta Simko a Reutersnek.
A „Lőszer Ukrajnáért” weboldal szerint több tízezer szlovák állampolgár járult már hozzá a kezdeményezéshez, átlagosan 64 euró (68 dollár) értékű adományozással. Az aktivisták szerint a kampány célja annak bemutatása, hogy Szlovákiában a többség nem támogatja a kormány külpolitikai irányváltását a szeptemberi választások óta.
– Szlovákiában sokan szégyellik a kormány Oroszországhoz való orientációját. Ez az oka annak, hogy az emberek hozzájárulnak a kezdeményezéshez – mondta Zuzana Izsakova, az egyik szervező.
Jöjjön röviden a véleményem pontokba szedve:
1, Kezdjük az elején és talán a legfontosabbal: néhány tízezer ember – egyelőre ennyien csatlakoztak az akcióhoz – nem a többség! Ez a szám akkor sem lenne a többség, ha a végén egymillió ember adna pénzt Ukrajna további felfegyverzésére.
2, Nagy kérdés, hogy ha ezt a pénzt az ukránok megkapják, akkor mi lesz a támogatás sorsa! Nem lepődnék meg, ha a 800 ezer tüzérségi lőszer egy része nem a fronton kötne ki, hanem eladnák azokat a harmadik világnak, az értük kapott pénznek pedig lába kelne.
3, Ám, ami engem a legjobban bosszant: noha néhány tízezer állampolgár valóban nem a többség Szlovákiában, de ezek szerint mégis van egy sor beteg lelkű, elvetemült ember, aki a háború elnyújtását szeretné, ami miatt sok tízezer orosz és ukrán ember halhat meg, és közben még nagyobb lesz a pusztítás. S nem elég, hogy ezek az emberek a háború folytatását támogatják, de képesek az ukránokat segíteni. Normálisak?