Órákon belül elszabadulhat a pokol, ha az ENSZ népirtásnak minősíti a srebrenicai vérfürdőt – jelentette szerda este az Index, és hasonló címmel közölt cikket a Blikk is.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az első, amit érdemes megjegyezni: a két híradás ékes példája annak, hogy egyes újságírók bármire képesek néhány kattintásért. Május 2-ra ugyanis nem volt kiírva szavazás a német-ruandai kezdeményezésről, és ezt április 27-e óta tudni lehetett. A döntést „május 6-a utánra” halasztották, mert „nem sikerül véglegesíteni a szöveg végső változatát”.
Ezzel együtt az aggodalom nem alaptalan, és a hatásvadászatnál sokkal idegesítőbb az az atlantista propaganda, amelynek egyik zászlóvivője a 444.
Amerika magyar hangja két hete azt írta: „Ez neked népirtás? A boszniai szerbek törvényhozása szerint pár ezer bosnyák meggyilkolása eleve nem számít annak.” Majd jól „összeorbánozták” Milorad Dodikot és „összedodikozták” Orbán Viktort a megrendelő igényeinek megfelelően.
Szily László pamfletjében az összes Srebrenicával kapcsolatos toposzt felsorolja. Méltatlankodik azon, hogy a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elismeri: „Srebrenicánál pár nap alatt ezres nagyságrendben öltek meg bosnyák civileket, [amit szörnyű bűnténynek tartanak – a szerk.] de vitatja, hogy ezt népirtásnak lehetne nevezni”. Pedig az újságíró szerint ez tény, és ebbéli meggyőződésében az sem ingatja meg, hogy ebben még az ENSZ sem egészen biztos.
Neki éppen elég, hogy az USA annak tartja, és ezt a véleményét az összes csatlósával elfogadtatta. Nem véletlenül, hiszen „a srebrenicai atrocitások erőteljes lendületet adtak a boszniai háború befejezésére irányuló új, koherensebb nemzetközi stratégia kialakulásához, amely a daytoni megállapodásokban csúcsosodott ki” – olvashatjuk a Nemzetbiztonsági Archívum oldalán.
A srebrenicai tömeggyilkosság tehát az Egyesül Államok által kreált mesterséges állam, Bosznia-Hercegovina, s így a Jugoszlávia szétverésére és a Balkán megosztására irányuló politikájának egyik sarokköve. Jó, de tettől még a népirtás, az népirtás, nem? – vetődhet fel most joggal a kérdés az olvasóinkban. A salamoni válaszunk erre az, hogy lehet.
Azért nehéz ebben a kérdésben állást foglalni, mert a népirtás jogi definíciója nem túl egzakt. A genfi egyezmény alapján olyan bűncselekmények értendőek alatta, „amelyeket valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával követnek el”
Ezt nagyon sok mindenre rá lehet fogni. És ennek kapcsán érdemes kiemelni: a boszniai szerbek a Nemzetközi Törvényszék (ICTY) előtt futó perekben következetesen arra hivatkoztak, hogy az 1995 júliusi vérengzés ok-okozati összefüggésben áll több más eseménnyel, vagyis megtorlás volt. Hogy félreértés ne essék: nem tagadták, és most sem tagadják, hogy akik részt vettek benne, háborús bűncselekményt követtek el, amiért a legsúlyosabb büntetést érdemlik.
Viszont a – mondjuk úgy – ellenkerestükben hangsúlyozták:
1) Srebrenicát az ENSZ menedékhellyé nyilvánította, s mint ilyen demilitarizált övezet volt. Ennek ellenére a bosnyákok jelentős mennyiségű hadianyagot halmoztak fel ott, és több támadást intéztek onnan a szerbek ellen.
2) A tömeges kivégzés előtt a nőket és a gyerekeket elszállították, és végül nagyjából 3000 fegyverforgatásra alkalmas felnőtt és fiatal férfit öltek meg. A többiek, akiket később a tömegsírokból exhumáltak nem ott és nem úgy haltak meg, ahogy az a vádiratban szerepelt és a köztudatban él.
3) A háromezres szám nem véletlen. Korábban nagyjából ennyi szerb csecsemőt, gyereket, nőt, férfit és idős embert mészároltak le bestiális kegyetlenséggel a bosnyákok a régióban. Ez egyébként ténykérdés, csak nem beszél róla senki, mert összezavarná az embereket.
Mit mondtak erre az ICTY ügyészei és bírái? Azt, hogy „rosszhiszemű érvelés”, és csupán azt a célt szolgálja, hogy a vádlottakat ne lehessen népirtásért elítélni!
Azért ez bámulatos. Egy testület, amely elvileg pártatlan, és az objektív igazság feltárására törekszik, felháborodik azon, hogy a vádlottak megnehezítik az elítélésüket – mert védekeznek…
Nem mondták, hogy a bosnyákok nem fociztak a szerbek levágott fejeivel, nem mondták, hogy nem metszették ki a várandós nők hasából a gyermeküket, nem mondták, hogy nem ölték halomra az embereket 0-tól 100 éves korig válogatás nélkül – nyilván, hiszen mindez megtörtént.
Nem foglalkoztak azzal, hogyha valaki egy német részben vagy egészében ki akar irtani, akkor nem engedi el a nőket és a gyerekeket, és korlátozza az erőszakot kizárólag a vélt vagy valós harcosokra. És azt sem mondták, hogy a bosnyákok nem támadták a szerbeket az ENSZ által biztosított védett fedezékből, megsértve ezzel a nemzetközi egyezményeket.
Viszont figyelmen kívül hagyták mindezt, mert nem illett a koncepcióba. Olyannyira nem, hogy a boszniai háborúban történtekért szinte egyetlen muszlimot sem vontak felelősségre.
Érdemes még megfontolni néhány dolgot:
1) Lewis MacKenzie, az ENSZ boszniai védelmi erőinek (UNPROFOR) volt parancsnoka következetesen azt állítja, hogy Srebrenicában megöltek számát szándékosan eltúlozták. Szerinte a nők és a gyermekek evakuálása ellentmond a népirtások gyakorlatának; ölték volna meg először, ha a csoport megsemmisítése lett volna a cél.
2) Carlos Martins Branco portugál nyugalmazott tábornok, aki ENSZ megfigyelő volt Boszniában, azt állítja: „Srebrenicát úgy állították be – és állítják be ma is –, mint ártatlan muszlim civilek előre megfontolt mészárlását. Mint népirtást! De vajon tényleg így történt? Az események alaposabb és tájékozottabb értékelése arra késztet, hogy kételkedjem ebben”.
3) Az Edward S. Herman által vezetett Srebrenica Research Group (Srebrenica Kutatócsoport) a Srebrenica And the Politics of War Crimes (2005) című könyvben közzétett következtetéseiben azt állította: „Az az állítás, hogy akár 8000 muszlimot is megöltek, nem támaszkodik a rendelkezésre álló bizonyítékokra, és lényegében politikai konstrukció”.
4) A Simon Wiesenthal Központ izraeli irodájának igazgatója, Efraim Zuroff azt mondta: „Ami [Srebrenicában] történt, arra nem [illik] a népirtás leírása vagy definíciója. Úgy gondolom, hogy a népirtásról szóló döntés politikai okokból született. Nyilvánvalóan tragédia történt, ártatlan emberek vesztették életüket, és emléküket meg kell őrizni”.
Zuroff „szörnyűnek” és „abszurdnak” nevezte azokat a kísérleteket is, amelyek Srebrenicát a holokauszttal próbálják párhuzamba állítani, mondván: „Bárcsak a nácik félreállították volna a zsidó nőket és gyerekeket véres ámokfutásuk előtt, ahelyett, hogy meggyilkolták volna őket, de ez, mint tudjuk, nem történt meg.”
Az áldozatok és a hozzátartozóik szempontjából persze nincs jelentősége annak, hogy a sebrenicai vérengzést népirtásnak vagy tömeggyilkosságnak nevezzük. Az igazság sem támasztja fel őket. Ám az események megítélésnek súlyos regionális és geopolitikai következményei lesznek. Ezért reméljük, hogy az ENSZ közgyűlése bölcs döntést hoz majd, vagy megfutamodik.
Mindegy. Csak háború ne legyen belőle!
