A Putyin-féle orosz vezetést rendre azzal vádolják, hogy leszámol az ellenzéki politikusokkal, a kritikusaival. Mi tagadás, valóban történnek időnként érdekes dolgok Oroszországban, ahol többször előfordult, hogy a központnak útban levő személyek kipottyantak egy-egy tömbház x-ik emeletéről.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Mindezt azért jutott eszembe, mert most mi történt?! Joshua Dean, a Spirit AeroSystems egykori alkalmazottja, aki korábban a Boeing 737 MAX repülőgép gyártása során alkalmazott laza szabványok miatt figyelmeztetést adott ki, hirtelen és súlyos betegség következtében elhunyt – írta meg az Oroszhírek.hu.

Mint írták, a 737 MAX utasszállító repülőgépnek több balesete is volt, köztük két olyan is történt az elmúlt években, amely több halálos áldozatot követelt. 2018 októberében az egyik gép Indonéziában zuhant le, és a fedélzeten tartózkodó mind a 189 ember életét követelte. Öt hónappal később egy másik Boeing 737 MAX – amelyet az Ethiopian Airlines üzemeltetett – nem sokkal a felszállás után lezuhant, mind a 157 utas és a személyzet halálát okozva.

A két tragédia miatt 20 hónapos repülési tilalmat rendeltek el a típusokra, azóta – mint az Oroszhírek.hu megírta – az amerikai vállalatot egymás után érik a botrányok.


Ami Dean halálát illeti, a családtagok elárulták, hogy a Spirit AeroSystems egykori minőségügyi ellenőre kedd reggel hunyt el. Hozzátartozói elmondták, hogy a férfi alig több mint két hete került kórházba légzési zavarokkal.

Deant intubálták, tüdőgyulladást kapott, és állítólag egy gyorsan terjedő, antibiotikumoknak ellenálló Staphylococcus fertőzést kapott. A 45 éves Dean, aki állítólag jó egészségnek örvendett és egészséges életmódot folytatott, életfenntartó gépre kapcsolták.

Dean szerepéről tudni kell, hogy a férfi 2022 októberében közölte, hogy súlyos gyártási hibát fedezett fel egy kulcsfontosságú alkatrész gyártása során, amely a Boeing 737 MAX gépének normál nyomás fenntartásában segít.

Azt állította, hogy a vezetőség inkább figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseit, ami után panaszt tett az FAA-nál, „a 737-es gyártósor minőségügyi felső vezetésének súlyos és durva kötelességszegését” állítva.


A Spirit AeroSystems 2023 áprilisában kirúgta Deant, azzal vádolva, hogy egy újabb súlyos hibát nem vett észre. A bejelentő ezután panaszt nyújtott be a Munkaügyi Minisztériumhoz, azt állítva, hogy elbocsátása megtorlás volt a bejelentési miatt.

Az Oroszhírek emlékeztetett arra, hogy márciusban a Boeing korábbi minőségügyi vezetőjét, John Barnettet, aki a cég gyártási szabványaival kapcsolatos aggályairól volt ismert, holtan találták lőtt sebbel, néhány nappal azelőtt, hogy tanúvallomást kellett volna tennie a repülőgépipari óriáscég ellen indított perben. Persze mondhatják, hogy csak véletlen egybeesésekről van szó, én ezt kész vagyok el is hinni!

De egy kicsit azért csak elindult a vezérhangya, na…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét