A kanadai Roshel Smart Armoured Vehicles vállalat páncélozott járművek gyártásának beindítását tervezi Ukrajnában – erről Roman Shymonov, a vállalat vezérigazgatója beszélt a Defence Archives-nak adott interjúban, amit itthon az Index szemlézett.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A vállalat jelenleg négy ontariói üzemben működik, és a közeljövőben az Egyesült Államokban és Európában is bővíteni kívánja jelenlétét. Az alapító szerint a gyárak három műszakban aktívan dolgoznak, hogy minden megrendelést teljesítsenek, és erőfeszítéseket tesznek Ukrajna támogatására.
Tavaly például a kanadai kormány kétszáz Senator páncélozott harci járművet rendelt Ukrajna számára, 92 millió dollár, azaz járművenként 460 ezer dollár értékben. Shimonov megjegyezte, hogy a 200 járműre szóló kanadai megrendelés egyike volt az Ukrajna támogatását célzó számos megrendelésnek, és mint az összes többit, ezt a szerződést is a tervezett határidő előtt teljesítették – számolt be az Ukrajniszka Pravda.
Apropó ukrán fegyvergyártás. Vajon mi van a német haditechnikai eszközöket gyártó Rheinmetall ukrajnai gyárával? Tavaly nyáron arról volt szó, hogy a cég három hónapon belül üzemet nyit Ukrajnában. Korábbi hírek szerint az üzemet Kárpátalján, Feketeardó község közelében építették. S azt írták, hogy a gyárban eleinte a nyugati páncélozott járművek helyi szervizelésével foglalkoznak majd.
Előzőleg a Rheinmetall még 2023 márciusában jelentette be, hogy egy 200 millió eurós harckocsigyárat tervez nyitni Ukrajnában, amely évente mintegy 400 jármű gyártására képes. Még arról is szó volt, hogy az Ukrajnában megnyíló német Rheinmetall gyártóüzemet a cég saját légvédelmi rendszerei fogják védeni.
Ezeket a híreket halva, nem értem, hogy mi szükség van Ukrajnában, háború közepette fegyvergyárat építeni! Ha egy ilyen üzem nagy nehezen, több száz millió euróból felépül, utána az oroszoknak néhány drónjába vagy egy-két rakétájába kerül, hogy elpusztítsák azt.
Ha már nagyon segíteni akarnak a nyugati fegyvergyártók Ukrajnának, akkor miért nem valamelyik határmenti részen, Romániában vagy Lengyelországban építenek gyárakat? Ebben az esetben biztonságos helyen folyna a termelés, és az eszközöket gyorsan át lehetne juttatni a határon, különösebb kockázat nélkül. S még az oroszokat sem hergelnék annyira vele! Vajon mi lehet a cél, mert heccnek ez azért drága mulatság.