Orbán Viktor kiszolgálja Hszi Csin-ping kínai elnök azon törekvését, hogy aláássa az amerikai hatalmat, értékeket és jólétet – állítja a Washington Examiner oldalán megjelent véleménycikkében Tom Rogan. Az újságíró uszító propagandista szerint Magyarország feláldozza a szuverenitását a kommunista aranyért.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
„Annak ellenére, hogy egy olyan országot kormányoz, amely 20 éve tagja az Európai Uniónak, Orbán Viktor magyar miniszterelnök jobban azonosul Hszi-vel, mint a blokkban lévő társaival, gyakran szidalmazza az európai bürokráciát, elutasítja annak bevándorlási és szociális politikáját, és elítéli a kormánya jogállamiság terén tapasztalható visszalépéseivel kapcsolatos kritikákat” – méltatlankodott eközben a Politico brüsszeli kiadása.
A lap kiemelte: „a politikai közeledés gazdasági előnyökkel is jár, mivel Kína befektetésekkel halmozza el Magyarországot.” Ezt a cikk folyamán még egyszer felemlegeti a szerző: „A Kínához való közeledés kifizetődő Magyarország számára, amely már most is az EU egyik vezető autógyártója.”
Végül jelzi, mi ezzel a baj: „Magyarország a Pekinggel kötött szövetségével szembemegy a regionális trenddel. Más közép-európai országok elhatárolódnak Kínától.”
A Politico tehát Tom Rogannál is világosabban jelzi: Washingtonhoz hasonlóan Brüsszel is azt várja el Magyarországtól, hogy a saját gazdasági érdekeit rendelje alá mások hatalmi és gazdasági érdekeinek.
Mindketten elismerik, hogy az ország számára rendkívül kifizetődő a Kínával fenntartott stratégiai kapcsolat, de ezek szerint az USA, mint szövetséges, nem tekint egyenrangú és szuverén félként Magyarországra (értsd: csicskaként tekint ránk).
Brüsszel pedig úgy véli, az EU nem szuverén tagállamok csoportja, hanem kvázi birodalom vazallusokkal. Vagyis nem az unió van többek között Magyarországért, hanem Magyarország az unióért…
Na, ez az, ami például Kínát markánsan megkülönbözteti az imperialista Nyugattól! Pekingnek nincsenek politikai elvárásai a partnereivel szemben – legfeljebb az egy-Kína-elv elismerése, de az olyan alapvetése a nemzetközi rendnek, amit még az USA sem vitat.
A kínaiak nem keverik össze a gazdasági kérdéseket az ideológiával. Míg Washington és brüsszeli filiáléja színes forradalmakat és háborúkat támogat, Peking soha nem állt elő azzal, hogy például Magyarországnak feltétel nélkül segítenie kell Kubát vagy Venezuelát a befektetésekért cserébe.
Kína nem mondja meg, mit kell gondolni az LMBTQ-jogokról, az abortuszról, a migrációról, és nem követeli meg az elismerését saját politikai rendszere mindenekfelettiségének. Ellentétben Washingotnnal és Brüsszellel, amelyek szerint kötelező mindenkinek liberális demokráciában és progresszív pártok vezetése alatt élni.
Figyelemre méltó az is, hogy Kína és bármely nép kapcsolata nem függvénye annak, hogy az adott ország belép-e a Sanghaji Együttműködési Szervezetbe (SCO), de az sem elvárás, hogy a területén kínai támaszpontoknak adjon helyet. Ezzel szemben az USA gazdasági nyomásgyakorlással vette rá a kelet-közép-európai államokat a ’90-es években a NATO-csatlakozásra!
És még hosszasan lehetne sorolni a különbségeket Kelet és Nyugat között.
Mindenesetre a Washington Examiner és a Politico cikke legalább őszinte, ezt mindenképpen a javukra kell írni. Az előbbi nyíltan kijelenti, hogy az USA-nak csak a saját hatalma, értékei és jóléte számít, és mindenkitől elvárja, hogy ennek alárendeljék magukat.
A Politico pedig elismerte, hogy minden ellenkező állítással szemben Magyarországnak nagyon kifizetődő a Kínával elmélyülő kapcsolat. Viszont Brüsszel elvárja, hogy Hazánk a saját jólétét és fejlődését rendelje alá annak az ideológiai háborúnak, amit az Egyesült Államok szolgálatában készül éppen megvívni Kínával.
Azért jó ez, mert így legalább tisztán látunk. Tudjuk, hogy a Nyugat mély lenézéssel, szolgaként kezel bennünket, és ez soha nem is fog változni, mert mindig lesznek magasabb célok, amelyek előbbre valók Hazánk boldogulásánál.
