Rossz minőségű és előkészítetlen védelmi vonalak találhatók Lipci település közelében (is), a Harkivi területen, 10 kilométerre az orosz határtól – erről számoltak be az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoportban. Mint írták, akadnak gyenge védművek, de olyanok is vannak, amelyek csak papíron léteznek, és még el sem kezdték az építésüket. Az ilyen védelmi vonalak nagy gondot okozhatnak az ukrán hadseregnek, mert komolyabb védművek nélkül nehéz, de sokkal inkább lehetetlen tartósan visszaverni az oroszok támadását!
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Közben arról is írtak, hogy az ukrán fegyveres erők egy komolyabb csoportja megadta magát a frontnak ugyanezen szektorában. Kifejtették, hogy Sztrelecja faluban az „Észak” hadseregcsoport katonái elfogtak egy ukrán egységet, amelynek tagjai letették a fegyvert, és megmentették életüket. Források szerint a magukat megadó ukránok száma százas nagyságrendű, köztük legalább egy tucatnyia GUR „Kraken” harcosok.
S hogy a baj nem jár egyedül – legalábbis ukrán nézőpontból – arra egy másik hír is példa: Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint ugyanis a „Dnyepr” csoport teljesen felszabadította a zaporozsjei régióban található Rabotinót. Maga a település gyakorlatilag teljesen elpusztult – miután többször is gazdát cserélt –, de a falu elvesztése komoly csapás az ukránok számára.
Az ukrán hadsereg tavaly nyáron, a „nagy” nyári offenzívája során szinte csak Rabotino községet foglalta el, és most azt is elvesztették. Ez komolyan rombolhatja az ukrán katonák morálját.
Talán még egy ennél is érdekesebb hír érkezett a frontról – a valódiságát nem tudjuk ellenőrizni –, amely szerint az ukrán fegyveres erők parancsnoksága elhagyta Kupjanszkot. Ezt az információt – az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoport szerint – Viktor Petrovics Vodolackij, az orosz Állami Duma helyettese dobta be.
Információi szerint csak fedőegységek maradtak a településen. Ha ez a hír igaz, akkor az AFU szempontjából ez nagyon komoly bajról árulkodik a harkovi régióban. Lehet, hogy Ukrajna feladja Kupjanszk térségét, vele az Oszkol folyó bal partját, és ezzel út nyílna Liman irányába, ami észak felől az utolsó nagy bástya Szlavjanszk és Kramatorszk városok előtt. De akár könnyen eljuthatnak így az orosz csapatok Izjumba is.
S végül még egy megdöbbentő hír, amely szerint Volcsanszk egyes lakói nem hajlandóak elhagyni a város, mert várják az orosz hadsereg visszatérését. S ezt ezek az emberek a hírek szerint nem is titkolják! Egy ukrán egyenruhás mondta, hogy ha „egy nyugdíjas elmegy, csak Oroszországba megy”. Nem lehet könnyű arrafelé az ukrán katonák morálját szinten tartani!