„MS. CONLEY: Nos, képviselő úr… nagyon köszönöm, hogy Magyarország példáját hozta fel, ahol egy NATO- és EU-tag és szövetségesünk nyíltan udvarol Pekingnek. A Huawei-nek van ott egy technológiai központja, és Orbán Viktor egyre inkább ösztönzi a kínai befektetéseket. Ez az a pont, ahol mind a NATO, mind az EU, mind az USA nem tudott következetes és hiteles politikát folytatni annak biztosítására, hogy egy NATO-szövetséges ne haladjon tovább ezen az úton, mert más szövetségesek, akik látják, hogy ez egy járható út, kísértésbe eshetnek.”
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
2021. július 20-án közös meghallgatást tartottak az Egyesült Államok Kongresszusában a Képviselőház és a Szenátus két külügyekkel foglalkozó albizottságának szervezésében. A fenti idézet ennek a jegyzőkönyvéből származik. Az előadója pedig Heather A. Conley, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ (CSIS) Európa Programjának igazgatója.
A CSIS-t úgy tartják számon, mint a világ „legjobb védelmi és nemzetbiztonsági agytrösztje”, és nagyon fontos, hogy kétpárti szervezet, így a mindenkori elnök hovatartozásától független, ciklusokon átívelő befolyása van az USA kül- és biztonságpolitikájára.
A meghallgatáson komolyabb vita nem alakult ki. De – és ezt is érdemes kiemelni – a demokraták kevésbé látták borúsnak a helyzetet, mint a republikánusok. Összességében persze mindkét fél egyetértett abban, hogy Kína veszélyt jelent az Egyesült Államokra, és fel kell lépni ellene. Az ülés résztvevői tehát elsősorban arra a kérdésre keresték a választ: Hogyan?
És így került a képbe Hazánk, melyet – illetve, melynek vezetését – ugyancsak veszélyforrásként azonosítottak, mivel mint Conley fogalmazott: „udvarol Pekingnek” és „ösztönzi a kínai befektetéseket”.
A legmegdöbbentőbb e tekintetben az őszinteség. Miközben kifelé az USA diplomatái és politikusai, akárcsak brüsszeli szatellitjeik és ötödik hadoszlopuk, az „NGO-k” a kínai függőség kialakulása, a kiszolgáltatottság növekedése és az emberi jogok sérülékenysége miatt aggódnak, a Kongresszusban senki sem játszotta meg magát.
Az USA mindenkori vezetését kiszolgáló, támogató CSIS programigazgatója lényegében kimondta: a magyar-kínai kapcsolatokkal egyetlen baj van – az, hogy működnek. Ráadásul Magyarországnak olyan előnyei származnak belőlük, amit más „szövetségesek” is elirigyelhetnek.
Vagyis, a budapesti vezetést meg kell állítani! Sőt, Conely szerint már korábban meg kellett volna, és e tekintetben a NATO, az EU és az USA hibát követett el, mert sokáig nem tulajdonított kellő jelentőséget a légypiszoknyi ország mitugrász miniszterelnökének.
Ebből az is kiderül, hogy az Európai Uniónak semmiféle önállósága nincsen. Brüsszelnek két feladata van: korai jelzőrendszerként azonosítani az Egyesült Államok hegemóniáját fenyegető európai törekvéseket és proaktívan, lehetőleg már csírájában elfojtani azokat.
Az állásfoglalás világossá teszi azt is, hogy Washington szempontjából a NATO mindenekelőtt amerikai érdekvédelmi szervezet: a szerződéssel az USA-hoz láncolt országok a katonai támogatás ígéretéért cserébe kénytelenek lemondani még a gazdaságpolitikai önállóságuk jelentős részéről is!
Szóval, 2021-ben vált világossá az amerikai döntéshozók előtt, hogy Magyarországgal példát kell statuálni, még mielőtt a konnektivitásra alapozott külpolitikájának sikerei láthatóvá válnak, s ennek következtében követendő példává válik. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: e tekintetben óriási naivitás azt hinni, hogy Donald Trump újbóli megválasztása után a Budapestre nehezedő nyomás enyhülni fog.
A kínai-magyar kapcsolatok tekintetében nem fog. Nem enyhülhet már csak azért sem, mert a Kína elleni ideológiai háborút ugyan az Obama-adminisztráció kezdte, de Donald Trump szélesítette kereskedelmi háborúvá.
Ez következik abból is, hogy ezen a bizonyos ülésen Scott Perry szenátor, akinek az utóbbi években állandó jelzőjévé vált a sajtóban, hogy „meggyőződéses Trump szövetséges”, a következőket mondta:
„MR. PERRY: A tanúk szerint a Kínai Népköztársaság által jelentett fenyegetés a legnagyobb egzisztenciális kihívás az Egyesült Államok, Európa és a szabályokon alapuló nemzetközi rend számára. Számomra azonban egyértelműen hiányzik a konszenzus a kérdésben, és még inkább az Atlanti-óceánon túl. Számomra ez kijózanító jel arra, hogy a KKP-nek (a Kínai Kommunista Párt – a szerk.) az a szándéka, hogy megosztottságot teremtsen a nyugati szövetségesek között, valóban működik. Kína képes volt kihasználni az európai beruházásait, többek között a Görögországban, Szerbiában, Magyarországon és még Olaszországban is megvalósuló Övezet és Út beruházásain keresztül, hogy gyengítse uniós partnereink elszántságát.”
Gyengítse az elszántságát, mármint a Kína elleni harcra.
Hozzá kell még tenni mindezekhez, hogy 2021 óta Olaszországban politikai fordulat következett be. Giorgia Meloni kormányra került, és kilépett az Övezet és Út kezdeményezésből. Szerbiában sikertelen kísérletet tettek Aleksandar Vučić megbuktatására. A görög kormány pedig a magyarhoz hasonlóan az EU és az USA célkeresztjébe került a kínai beruházások miatt.
Szóval, az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül az USA valószínűleg továbbra is mindent be fog vetni Magyarország ellen, ha a kormány nem szakít Kínával. A nyomásgyakorlás eszközei változhatnak ugyan, de Washington Kína-politikája nem fog. Aki pedig Trumpban bízik, az naiv vagy kétségbeesett. Mert a képlet egyszerű: az Egyesült Államoknak nem barátai és szövetségesei, hanem szolgái vannak.