Az elmúlt napokban több száz oldalnyi kongresszusi jegyzőkönyvet néztünk át, és ezek alapján világos, hogy az USA-ban kétpárti egyetértés van a tekintetben, hogy Kína befolyásának növekedését mindenáron meg kell akadályozni – különösen az Európai Unióban.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Egyetlen lényeges különbség van a demokraták és a republikánusok között: az előbbiek ideológiai, utóbbiak viszont gazdasági kérdésként kezelik a problémát. Ezért is más a hozzáállásuk például Magyarországhoz.
Az Obama- és Biden-adminisztrációk, illetve a progresszív-liberális tábor szerint minden mindennel összefügg, de végeredményben Moszkva körül gravitál.
A demokraták szerint ugyanis az illiberális erők egyfajta internacionálét alkotnak, függetlenül attól, hogy egyébként jobb- vagy baloldaliak, vallásosak vagy ateisták stb. Ennek pedig a Kreml az „ideológiai” központja, Kína pedig csupán a haszonélvezője.
Gondoljunk bele, mi itt Magyarországon hányszor hallottuk kritikaként, hogy ez vagy az a törvény orosz mintára készült; hogy a kormánypárti sajtó orosz propagandát terjeszt; hogy az európai szuverenista pártok orosz pénzből és az oroszok szolgálatában működnek…
E logika szerint ugyanis eredendően mindenki nyílt társadalomban szeretne élni, az úgynevezett „nyugati értékek” mentén, legfeljebb nem tud róla, mert nem elég művelt, nincs kellően felvilágosítva vagy érzékenyítve – de végeredményben mégis csak ezért törekszenek az országok arra, hogy belépjenek az EU-ba és a NATO-ba.
Ha valaki – egyének, pártok, mozgalmak – eltérnek a vonaltól, akkor az vagy azért van, mert eleve rosszak, vagy azért, mert korrumpálva lettek.
Ami a rosszakat illeti, belőlük azért bújik elő a rosszaság, mert Moszkva példát mutat nekik, és bízhatnak a támogatásában, esetleg elve a Kreml találta ki őket. De, ha nem, előbb-utóbb akkor is orosz befolyás alá kerülnek, mert összenő, ami összetartozik. A korrupciót meg nem kell magyarázni: egyesek élből megvehetőek, másokat pedig megrészegít a hatalom, és az ördögnek is eladnák a lelküket, hogy megtarthassák, amit megszereztek.
Kína ebben a konstellációban az ukrajnai háborúik mindenképpen csak egy társutas volt, amely gazdasági szempontból óriási veszélyt jelent az Egyesült Államokra, azonban az erejét részben annak köszönheti, hogy az oroszok „legyengítik” bizonyos országok „immunrendszerét”.
Nézzük csak meg: az olyan „jól működő” liberális demokráciák, mint például Nagy-Britannia vagy Hollandia gondolkodás nélkül csatlakoztak az USA kereskedelmi háborújához. Mert egy „jól működő” liberális demokráciában bármit el lehet adni például az emberi jogok védelmével.
Ezzel szemben Magyarország és Kína kapcsolatai egyre csak mélyülnek, viszont Orbán Viktort előbb kiáltották ki „Putyin pincsijének”, mint Hszi Csin-pingének – mert ez szerintük így működik: bizonyos szempontból az oroszok a kínai tőke szálláscsinálói. Többek között ezért is kell támogatni Ukrajnát, legyőzni az oroszokat stb.
Ha Moszkva stratégiai vereséget szenved, az egész illiberális internacionálé vereséget szenved, és a győzteshez húzás miatt az USA hegemóniája ismét megkérdőjelezhetetlenné válik. Megint mindenki nyugatos akar majd lenni. Ezzel együtt Kína talán megjuhászodik, és belátja, hogy összeszerelő ország volt és marad is. A nagy győzelemig csak a vadhajtásait kell visszanyesegetni, nehogy gyökeret verjen az EU-ban.
Ebben viszont az is benne van, hogy a táboron belül elhajlókat kíméletlenül meg kell büntetni, egyfelől azért, mert a rossz példa ragadós, másfelől, mert aki nem liberális demokrata az előbb-utóbb és akarva-akaratlanul csatlakozni fog a gonosz tengelyéhez. Nincs más út. Ez a világkép fekete-fehér.
A republikánusok sokkal egyszerűbben állnak a Kína-kérdéshez, méghozzá azért, mert az amerikai baloldallal ellentétben a konzervatívok nem dédelgetnek világforradalmi álmokat. Az amerikai jobboldal alapvetően libertariánus, kapitalista, ugyanakkor protekcionista.
Oroszország kevésbé érdekes a számukra, hiszen gazdaságilag nem jelent igazi kihívást. Ugyanígy többnyire közönyösek a vélt vagy valós emberi jogi jogsértésekkel és a jogállamiság állítólagos aláásásával kapcsolatban is. Szerintük majdnem teljesen mindegy, hogy a demokrácia indexen lefelé vagy fölfelé lépdel egy szövetséges, amíg az USA hatalmi-gazdasági érdekei nem sérülnek.
Izrael támogatásán kívül kevés olyan ügy van, amit elvi síkra emeltek volna. Donald Trump visszatérése tehát belpolitikai kérdésekben valóban kiszélesítené az Orbán-kormány mozgásterét. Pontosabb csökkenne a rá nehezedő nyomás, és talán meg is szűnne legalább a hivatalos Washington részéről az a fajta riogatás és állhírterjesztés, amely az elmúlt éveket jellemezte.
A kongresszusi nyilatkozatok alapján egyértelműnek tűnik: a republikánusok fókusza áthelyeződött az indo-csendes-óceáni térségre. Az ukrajnai háború lezárását így majdnem biztosan az EU-ra hagynák. Ugyanakkor a Nyugat részéről a leghatározottabb összezárást és fellépést követelik Kínával szemben, és ez alól Hazánk sem fogja tudni kivonni magát. Legalábbis nem nagyon látszik, hogy lenne kibúvó.
És ez nem csak minket aggaszt. Aki követi a kínai nyelvű sajtót, tudja: Peking a választások kimenetelétől függetlenül egy hosszú hidegháborúra készül, mert ahogy egyes szakértők fogalmaznak: „Kína és az Egyesült Államok között strukturális ellentét van”.
