– Az Egyesült Államok a hivatalos részvétnyilvánítás ellenére nem gyászolja Ibrahim Raiszi iráni elnök halálát – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter a kongresszus szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán. Erről az eadaily.com írt, itthon pedig a Magyarhírlap.hu számolt be róla.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Blinken így reagált Ted Cruz szenátor viszontválaszára, aki annak kapcsán faggatta Blinkent, hogy a külügyminisztérium részvétét fejezte ki Raiszi halála miatt. Cruz eközben szégyenletesnek nevezte, hogy az ENSZ genfi székhelyén az iráni elnök halálának gyászolására leengedték a zászlókat. – Mi biztosan nem mennénk bele ebbe – hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter.

A szenátor azt is megkérdezte Blinkentől, hogy szerinte „jobb hely-e a világ” Raiszi halála után. – Tekintettel azokra a szörnyű tettekre, amelyekben bíróként és elnökként is részt vett, és arra, hogy már nem vehet részt bennük, akkor igen. Irán népe valószínűleg jobb helyzetben van – mondta a külügyi vezető.

A maga részéről egyébként John Barrasso szenátor is bírálta a külügyminisztériumot a részvétnyilvánítás miatt, megdöbbentőnek nevezte a döntést, és „szörnyű hibának” minősítette.


– Hivatalos részvétet nyilvánítottunk, ezt tesszük, amikor államok akár ellenfelek, akár ellenségek, akár nem, elveszítik vezetőiket – reagált Blinken. Előzőleg, május 20-án John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációért felelős koordinátora „bevett gyakorlatnak” nevezte az amerikai kormányzat részvétnyilvánítását az iráni elnök halála miatt.

Nézzük a tényeket! Ibrahim Raiszi iráni elnök halott, ez sajnos tény, hiszen a politikus helikopter balesetben a közelmúltban elhunyt. Az is tény, hogy Ibrahim Raiszi nem az USA kottájából játszott, ráadásul Irán súlyos konfliktusban van az Egyesült Államok dédelgetett szövetségesével, Izraellel, és közben az ázsiai állam nagyon szorosra fűzte kapcsolatait Oroszországgal is. 

Legyen azonban bárhogy is, legyen az egyik politikus bármennyire unszimpatikus a másik számára, senki nem engedheti meg magának azt, hogy így nyilatkozzon a másik halála kapcsán. Még az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere sem! Blinken mégis megengedte magának, ami sok mindent elárul róla és arról is, hogy a világ mire számíthat az USA-tól. Segítek, nem sok jóra!


1 hozzászólás

  1. A szomorú az egészben az, hogy ha a novemberi elnökválasztás után Trump lesz az USA elnöke, akkor ő még jobban elkötelezett Izrael támogatása mellett.
    Nem véletlen, hogy amikor Putyin a vele készült interjúban kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ő Bidén győzelmének örülne jobban, mert őt legalább már ismeri.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét