Oroszország sokkal gyorsabban és olcsóbban képes tüzérségi lövedékeket gyártani, mint Ukrajna amerikai és európai támogatói – jelentette a Sky News a Bain & Company tanácsadó cég tanulmányára hivatkozva, a cikket itthon az Oroszhírek.hu szemlézte.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Mint írták, a nyilvánosan elérhető adatokon alapuló kutatás szerint az orosz gyárak az idén várhatóan mintegy 4,5 millió lövedéket gyártanak vagy újítanak fel, szemben a nyugatiak mintegy 1,3 millió lövedék együttes termelésével. Vagyis ez azt jelenti, hogy Moszkva jelenleg több mint háromszor annyi tüzérségi lövedéket állít elő, mint a NATO-tagok.

Van azonban még egy rossz hír a globalisták számára. A Bain & Company által közölt adatok szerint ugyanis egy orosz 152 milliméteres lövedék átlagos előállítási költsége ezer dollár (körülbelül 354 ezer forint), ami negyedannyi, mint a NATO által használt 155 milliméteres lövedékek ára, amelyek 4 ezer dollárba (körülbelül 1,4 millió forintba) kerülnek.

– Az a tény, hogy a lövedékek gyártása az Egyesült Államokban és az EU-ban „elmarad Oroszországtól, komoly kihívást” jelent az ukrán hadseregnek a Moszkvával való konfliktus során – hangsúlyozta a Sky News. A csatorna szerint az ukrán frontcsapatok arra panaszkodnak, hogy az orosz oldalról kilőtt öt lövedékre csak egy lövedékkel tudnak válaszolni.


A Pentagon tavaly ősszel közölte, hogy 2025 végéig havi 28 ezerről 100 ezerre tervezi növelni a 155 milliméteres lövedékek kibocsátását. Az Európai Unió márciusban jelentette be, hogy ugyanezen időszak alatt évi kétmillió lövedékre kívánja növelni lőszergyártási kapacitását.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton az orosz védelmi ipari vállalatok vezetőségével tartott találkozóján elmondta, hogy az országban a lőszergyártás 14-szeresére, a dróngyártás négyszeresére, a harckocsik és páncélozott járművek összeszerelése pedig 3,5-szeresére nőtt az ukrajnai hadművelet 2022 februári megindítása óta.

– Ez jó ütem, nagy volumen – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy az ország hadiipari komplexumának teljesítménye tovább növekszik.


Hát itt tartunk most. Vagyis miközben az orosz hadiipar a különleges katonai művelettel összefüggésben felpörgött, tovább gyorsul, és ontja a fegyvereket, lőszereket, a globalisták – élén az USA-val – azt mondják, hogy majd jövő év végéig növelik a gyártókapacitást.

Na, igen, csak ha jön Trump, akkor sok minden megváltozhat, nem is beszélve arról, hogy az ukránoknak most kellene a segítség! Mégpedig nagy! De egyelőre be kell érniük tervekkel és ígéretekkel!


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét