Leleplezve: A NATO légvédelmi pajzs Kelet-Európában lényegében nem létezik – ezzel a címmel közöltek bejegyzést az Oroszország mellett állunk! Facebook-csoportban. Mint írták, a NATO jelenleg a szükséges kapacitásának „kevesebb mint 5 százalékával” rendelkezik ahhoz, hogy megvédje a keleti szárnyát a légi és rakétacsapásoktól egy Moszkvával való „teljes körű” eszkaláció esetén.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A posztban a Financial Times-ra (FT) hivatkoztak, és ellenőriztük. A valóban ez jelent meg, az információk pesig a szövetség belső számításait ismerő tisztviselőktől származik.
Az FT azt írta, [a lég- és rakétavédelmi képességek] fontos részét képezik a Kelet-Európa invázióval szembeni védelmére irányuló tervnek. – És jelenleg nem rendelkezünk ilyennel – mondta egy név nélkül nyilatkozó magas rangú NATO-diplomata a lapnak. Egy másik NATO-diplomata állítólag hozzátette, hogy a légvédelem területén vannak a legnagyobb hiányosságok, amit nem lehet tagadni.
A megdöbbentő beismerés megerősíti az amerikai szenátusban e hónap elején tett nyilatkozatot, amely szerint Észak-Amerika gyakorlatilag védtelen nemcsak az orosz hiperszonikus rakétákkal szemben, hanem még egy olyan hagyományos rakéta- és dróntámadással szemben is, mint amilyet Irán április közepén hajtott végre Izrael ellen, megtorlásul Tel-Aviv április 1-jei, Irán damaszkuszi nagykövetségét sújtó csapásra.
Az egymás utáni beismerések, miszerint a NATO lég- és rakétavédelme az Atlanti-óceán mindkét partján siralmasan elégtelen, számos kérdést vetnek fel.
– Azt gondolnánk, hogy ha a szövetség komolyan hisz a tagországokat célzó „orosz fenyegetésben”, akkor logikusabb megmenti a korlátozott és egyre fogyatkozó légvédelmi képességeket ahelyett, hogy Ukrajnába küldenék azokat, hogy a majdnem teljes orosz légi fölény miatt megsemmisüljenek – tették hozzé.
S mi tagadás, ha tényleg ilyen szinten elégtelen Kelet-Európában a légvédelem, akkor én a franciák, hollandok, svédek, de főleg a lengyelek, a románok és a balti államok helyében én nem pattognék, hanem befognám a számat. Ha sokáig provokálják Moszkvát, akkor könnyen lehet, hogy érkezik onnan valami, és úgy tűnik, jó eséllyel nem tudnák időben leszedni a keletről érkező csomagokat. S akkor ezen a ponton ki is derülne, hogy letolt gatyával várták az oroszokat.
De ha így van, akkor mit keménykednek?! Talán erre mondják azt, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap!