Pár napja kemény kritikát kapott az amerikai Abrams harckocsi az ukrán katonákról; most megjelent a CNN-en egy riport, amelyben a nyilatkozó ukrán katonák kapnak kritikát egy volt amerikai tábornoktól – erről itthon a Portfolio.hu számolt be.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


– Ezek a dolgok, amiről beszélnek, a kondenzáció és a kezelőfelület, ez teljes baromság – mondta Mark Hertling nyugalmazott amerikai tábornok a hírcsatornának. Hozzátette: az Abrams harckocsik arra lettek kitalálva, hogy Európában harcoljanak, szovjet harckocsik ellen, most pont ezt teszik.

Arra is kitért, hogy szerinte nem igaz, amit az ukránok állítottak a harckocsi tűzerejéről: biztos, hogy nem 17 lövés kell egy házba, hogy az összeomlojon. – Egész életemben harckocsizó voltam, lőttem ezekkel a járművekkel, szóval ez a személyzet vagy nem választotta meg a megfelelő fegyverrendszert, vagy rosszul tartották karban a járművüket – mondta a nyugalmazott tábornok.

Hertling 30 évet töltött katonaként, nagyrészt harckocsizóként. Európában is szolgált, és elmondása szerint egyetlen olyan hibával sem találkozott, amelyet az ukrán katonák felsoroltak. A tábornok szerint az ukrán harckocsizók csak azért panaszkodtak, mert lerobbant a tankjuk, emiatt pedig csalódást keltett a technikai eszköz teljesítménye.


Hozzátette ugyanakkor: az Abrams nem a legjobb harckocsi, amit odaadhattunk az ukránoknak, mivel nagyon magasan képzett legénység, és rengeteg karbantartás kell hozzá. – De Ukrajna újra és újra kérte ezeket a járműveket, holott pontosan tudták, hogy magas karbantartási igénnyel társul az üzemeltetésük – mondta Hertling.

Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy a sikernek mindig nagyon sok gazdája van, de a kudarcért senki sem akarja vállalni a felelősséget. Ez most is így van! Ilyenkor már csak egy kávét kell kérni, és várni a fejleményeket.

Mindenesetre nagyon édes, ahogy a felek elvitatkozgatnak azon, hogy miért sültek fel az orosz-ukrán háborúban az Abrams tankok! Az is lehet azonban, hogy mind a két félnek igaza van, és a harckocsik sem jók, és az ukránok is dilettánsan kezelik a tankokat! Csak egy biztos, csődöt mondtak Ukrajnában az amerikai csodafegyverek!


1 hozzászólás

  1. Ennek így kellett történnie.
    A háborúvá fajult különleges katonai műveletet kiprovokáló ukri-nácik sorsa előbb-utóbb a bukás. Minél később következik be, annál több lesz a vétlen emberáldozat, akiket kényszerrel visznek a frontra, a húsdarálóba az AZOV-osok.
    Esetleg a kapituláció lehetne még megoldás, de azt pedig a cinkosai
    (pl. Boris Johnson) nem engedik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét