A KNDK hadserege megkezdte az építkezéseket a Dél-Koreával közös határon. Falakat emelnek és utakat építenek a demilitarizált övezetben. Erről a Yonhap hírügynökség számolt be a dél-koreai hadsereg egyik forrására hivatkozva.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Mint a kiadvány hangsúlyozza, az építkezés indítékai egyelőre ismeretlenek. Egyaránt összefügghet a határ szigorúbb ellenőrzésének szándékával és a szokásos védelmi pontok kialakításával.
„Az utóbbi időben az észak-koreai hadsereg falakat emelt, földet ásott és utakat épített a katonai demarkációs vonal és az északi határvonal közötti egyes területeken a demilitarizált övezetben” – írja a Yonhap.
A Guardian eközben arról írt, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea figyelmeztette Vlagyimir Putyint: ne kössön szorosabb katonai kapcsolatokat Észak-Koreával, miközben az orosz elnök állítólag azt tervezi, hogy hamarosan találkozik Kim Dzsongunnal.
A két vezető tavaly szeptemberben tárgyalt egymással. Akkor – szintén állítólag – megállapodtak abban, hogy Észak-Korea orosz segítséget kap űrprogramjához, cserébe azért, hogy az ENSZ-határozatokat megsértve fegyverekkel látja el Oroszországot az ukrajnai háborúhoz.
Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a héten azt mondta dél-koreai kollégájának, Kim Hongkjunnak, hogy Phenjan és Moszkva szorosabb katonai kapcsolatai további instabilitást okoznának a térségben.
A lap szerint Oroszország a héten megerősítette, hogy joga van „nagyon mély” kapcsolatokat kialakítani Észak-Koreával, a Nyugat és ázsiai szatellitjei pedig attól rettegnek, hogy ennek keretében Moszkva rakéta- és nukleáris technológiát adhat át „Kim rezsimjének”.
Az észak-koreai állami média szerint Kim Dzsongun a héten Putyinnak küldött táviratában úgy fogalmazott, hogy a két ország viszonyai „a harcostársak megbonthatatlan kapcsolatává fejlődtek”.
Így vagy úgy többször szóba került már a Bekezdéseken Észak-Korea, de valahogy mi is, mindenki, elfelejtettük kihangsúlyozni a legfontosabbat: az a rezsim, úgy ahogy van, tulajdonképpen az Egyesült Államok szűklátókörű, bármiféle fejlődésre képtelen külpolitikájának terméke.
Egyfelől azzal, hogy szénné szankciózták az országot, és 70 éve nem hajlandóak vele érdemben tárgyalni, agresszív védekezésre kényszerítik. Phenjannal csak akkor hajlandó párbeszédet folytatni a Nyugat, ha valamit valahol felrobbant, kifejleszt és háborúval fenyeget.
Észak-Korea gyakorlatilag a panmindzsoni fegyverszünet óta háborús üzemmódban van. A rendszer esélyt sem kapott a konszolidációra. Márpedig konszolidáció nélkül nem alakulhat ki egy olyan réteg, amely egy esetleges rendszerváltozás elindítója lehetne.
Az amerikai logika ott is, máshol is az volt, hogyha szegénységbe és kilátástalanságba taszítják az embereket, akkor azok dühösek lesznek, és a kormányon töltik ki a mérgüket. De ez nem így működik. Ha végig nézünk a történelmen, a legtöbb vezető forradalmár nem a nincstelenek közül került ki.
Aki éhes, aki máról holnapra él, annak ritkán van ereje és lehetősége arra, hogy lázadást szítson. Ha mégis megteszi, nagyobb valószínűséggel árulják el, és a hozzá hasonló követői előbb teszik le a fegyvert.
Szóval, rendszert váltani azok szoktak, akiknek megvan hozzá a szellemi és az anyagi hátterük, és akiknek magasabb az igényük annál, hogy minden este legyen kenyér az asztalukon. Tehát a(z alsó)középosztály.
No, mindezekhez képest az USA semmiféle segítséget és semmiféle perspektívát nem kínált az észak-koreaiaknak.
Azt várja, hogy miközben minden családban van a felmenők között legalább egy „vértanú”, akiket a háborúban nyugati katonák öltek meg; hogy miközben immár három generáció tapasztalta meg például az éhezést a szankciók miatt; hogy miközben rendszerváltozások nélkül is erős gazdasági kapcsolatokat épített ki Kínával, Vietnammal és egy sor diktatúrával – tömegek rajongjanak érte.
És elhiggyék azt, hogy egycsapásra beköszönne a tejjel, mézzel folyó Kánaán, ha elüldöznék a Kim dinasztiát, amely egyébként a lehetőségekhez mérten, és a politikai elnyomás mellett igyekszik kielégíteni az alapvető szükségleteket.
Ez Kubában és Iránban sem jött be.
Az amerikaiak túltolták a biciklit, és azzal, hogy a büntetőintézkedéseikkel elsősorban ezen országok társadalmait sújtják, maguk és nem az adott rezsimek ellen hangolják a tömegeket.
Az meg, hogy Oroszország a jelek szerint Észak-Koreával is elkezdett „bandázni” megint csak egyenes következménye a Nyugat geopolitikájának. Kivel beszéljenek, kitől reméljenek támogatást azok, akikkel az USA és szövetségesei nem állnak szóba, és nem hajlandóak egyenlő félként tárgyalni?
Oroszország és Észak-Korea nem természetes szövetségesek, hanem szükségszerűen váltak azzá. És hogy ez veszélyt jelent a nemzetközi rendre és biztonságra? Igen, biztosan. De még egyszer: ez nem Moszkva vagy Phenjan hibája. Mindkét ország azon a kényszerpályán mozog, amelyre a Nyugat szorította. Hát, most egye meg mindenki, amit főzött!
