Nem tudom, ki hogyan van vele, de magam hiszek a csodákban. Ennek kibontásába most nem mennék bele, de maradjunk annyiban: elfogadom, hogy időnként történnek olyan dolgok, amelyekre földi értelemben nincsen magyarázat. Első látásra ilyennek tűnik Vlagyimir Putyin elnök „csodás” gyógyulása is. Emlékeztek rá, hogy miket írtak a háború első évében, és miket hordtak össze idén év elején? Volt minden, a Putyin elnök haláltusájáról született cikkeknek se szeri, se száma nem volt.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Tavaly októberben például – sokadszorra – arról írtak, hogy a kezelőorvosok szerint Puyin haldoklik. Azt is hozzátették, hogy „Putyin az utóbbi időben már a szeretteivel sem beszél sokat, a kezelőorvosok ellenben egyre több időt töltenek vele egy helyiségben.”

Írták már, hogy az elnök rákos, de arról is beszámoltak már, hogy az orosz vezető Parkinson-kórral küzd, és képtelen órákon keresztül válaszolgatni a kapott kérdésekre. Azt is megírták – nem is egyszer –, hogy Putyin életmentő műtéteken esett át, szanatóriumi kezelésre szorul, és 2022 februárja után mindig arról beszéltek, hogy az orosz vezetőnek lényegében hetei, hónapjai vannak csak hátra. S ez így ment folyamatosan.

Gyakran híresztelték azt is, hogy Putyin rosszul alszik, egyszer erről úgy számoltak be, hogy az orvosok órákon keresztül bábáskodtak az álmatlansággal küzdő elnök fölött, aki csak úgy aludt el, hogy a doktorok fogták a kezét… Ezek a hangok aztán valamelyest elcsendesedtek, majd 2024 elején felerősödtek, aztán az utóbbi hónapokban eltűntek. Ez utóbbi tűnt fel igazán!


Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy csoda történt, vagy a fősodratú média hülyére próbálta venni az embereket? Erre mondom azt, hogy bár hiszek a csodákban, én mégis az utóbbi változatra szavazok. S azt is megmondom, miért. A háború kitörésekor két dolog motiválta a globalista háttérhatalmat.

1. Hitet és erőt akartak adni Ukrajnának és támogatóinak azzal, hogy azt sugallták, ki kell tartani, mert Putyin nem sokáig él, és ha az orosz vezetőnek vége, akkor Moszkva leteszi a fegyvert.

2. Másrészt meg lehetett próbálni elbizonytalanítani azokat, akik Oroszországgal szimpatizálnak. Azt üzenhették nekik, hogy nem érdemes Moszkvát támogatni, mert az orosz elnök haldoklik. Idén év elején pedig azért írhattak újra Putyin haldoklásáról, mert így próbálhattak meg beavatkozni az orosz elnökválasztási kampányba.

S láss csodát, amióta Putyint újra elnökké választották, egy sort sem írtak az orosz vezető haldoklásáról! Hónapok óta tünetmentesen és szünetmentesen teszi a dolgát az, akinek már két éve is csak hetei voltak hátra! Egy biztos, 2022 júniusa óta legalább már 104 hete volt az elnöknek, és még hol lehet a vége…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét