Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és Volodimir Zelenszkij csütörtökön aláírta az EU és Ukrajna biztonsági kötelezettségvállalásairól szóló megállapodást.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Ennek értelmében az EU egy „jövőbeni agresszió” esetén 24 órán belül konzultál Kijevvel, továbbá vállalja, hogy fegyverszállításokkal és katonai kiképzéssel segíti az ukránokat, és részt vesz az ország aknamentesítésében, valamint a védelmi iparának fejlesztésében.

A megállapodás tartalmaz egy olyan záradékot is, amely jogot ad az EU-nak arra, hogy megtagadja Ukrajnától a támogatást, ha az nem követi tovább „az európai utat”. A kötelezettségvállalásokat legkésőbb tíz évvel az aláírást követően felülvizsgálják.

Ebből is látszik, hogy a brüsszeli bürokraták egy valamihez nagyon értenek: a zsaroláshoz. A „ha nem követi tovább »az európai utat«” kitétel ugyanis azt jelenti, hogy az EU a jövőben bármit megtehet Ukrajnával.

– Fegyver kéne? Semmi gond tesa, megógyuk okosba, csak tudod, van neked az a vízmű meg azok a bányák, na figyi, ez mifelénk úgy megy, hogy privatizálni kellene ezeknek a dzsukel unijós vállalatoknak. Ez nem személyes, csak így európai, megértesz, ugye?

***

Az orosz Nyomozó Bizottság elnöke, Alekszandr Basztrikin szerint több mint 30 000 olyan migránst regisztráltak katonai szolgálatra az országban, akik korábban orosz útlevelet kaptak, és közülük tízezret a különleges katonai műveleti övezetbe küldtek – jelentette a Lenta.


– Az emberek azt kérdezik tőlünk: miért van rájuk ott szükségünk? Elvtársak, hogy árkokat ássanak és erődítményeket építsenek! Ehhez igazán jó, dolgos kezekre van szükség. Szóval, ők most csatlakoznak a hátsó egységeink soraihoz – jelentette ki.

A portál felidézte: Basztrikin korábban azt javasolta, hogy fosszák meg a migránsokat az állampolgárságuktól, ha megtagadják a szolgálatot.

Na, hát ez a lépés biztos nem felel meg az európai uniós normáknak, viszont legalább ésszerű. Olyan ugyanis nincs, hogy felkerekedek, elköltözöm valahová, aztán állampolgárságért folyamodok, de csak az ezzel járó előnyöket kérem az „étlapról”, a kötelességeket pedig meghagyom a „bennszülötteknek”.

A hír megértéséhez egyébként fontos, hogy minden orosz felnőtt férfinak regisztrálnia kell magát, hogy szükség esetén mozgósítható legyen. Basztrikin tehát azokról beszélt, akik megpróbáltak kibújni egy általános szabály alól.

Nem mellesleg a szóban forgó migránsok közül sokan valószínűleg vették az orosz útlevelet – őket be is börtönözhetnék és egy életre kitilthatnák az országból. Szóval ezt a történetet úgy is lehet értelmezni, hogy az állam gesztust gyakorol: az „árokásásért” cserébe nem firtatja, hogyan jutottak a papírjaikhoz.

Jó, ez a gesztus nagyon orosz, de azért gesztus…

***

Hiány léphet fel a cseppfolyósított földgázból, vagyis az LNG-ből a Bloomberg szerint, amely ennek okait többek között az Oroszország elleni legújabb szankciókban jelölte meg.


A lap szerint globális szállítási zavarokat okoz majd az Oroszországból érkező gáz tranzitjának tilalma az Európai Unió kikötőiből. Ez az intézkedés azért is problémás, mert az amerikai elnöki adminisztráció korábban befagyasztotta az LNG-export-engedélyek kiadását amerikai vállalatok számára.

Ráadásul világszerte számos LNG-termelő létesítmény mára elavult, és tovább bonyolítják a helyzetet a tankerhajók elleni fokozott támadások a Vörös-tengeren.

Folytatva a fenti gondolatmenetet: ebből a hírből pedig az derül ki, hogy a zsaroláson kívül tényleg semmihez nem értenek a brüsszeli bürokraták. Hacsak nem az európai gazdaság tönkretétele, és az USA-nek elképesztő bevételeket hozó LNG árának felhajtása a céljuk.

Amennyiben erről van szó – ügyesek. Egytől egyig megérdemelnék az Arany Akasztófakötél-díjat.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét