Orosz támadó tengeralattjárók kétszer is bevetéseket hajtottak végre az Ír-tenger környékén a 2022-es Ukrajna elleni orosz támadás óta – közölte három, az ügyet ismerő személy a Bloomberggel. A hírt itthon az Index.hu szemlézte.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Mint írták, arról, hogy az orosz tengeralattjárók Nagy-Britanniát és Nyugat-Írországot körülvevő vizeken állomásoztak az ukrajnai háború idején, már korábban is rendelkezésre álltak információk. Azonban arról nem érkezett jelentés, hogy az Ír-tenger felé közlekedtek volna.
– Egy orosz Kilo-osztályú tengeralattjáró – dízel-elektromos támadó búvárhajó, amely képes az orosz Kalibr cirkálórakéták, valamint torpedók és tengeri aknák kilövésére – első bevetése az Ír- és Nagy-Britannia szigetét elválasztó Ír-tenger közelében körülbelül 18 hónappal ezelőtt volt – fogalmaztak a hírportál forrásai. A második incidensre a közelmúltban került sor (hogy pontosan mikor, azt nem nevezték meg).
– Ezek voltak az első alkalmak, hogy Oroszország ilyen lépésre vállalkozott – jegyezték meg a Bloomberg forrásai.
A hírügynökség arra is emlékeztetett, hogy az ír média 2023-ban arról számolt be, hogy egy brit helikopter egy hadihajóval együtt „elkergetett” egy orosz tengeralattjárót az Írország délnyugati részén fekvő Cork kikötőjétől. Erre azért volt szükség, mert az ír hadseregnek nem voltak meg a képességei a víz alatti fenyegetések elhárítására.
A múlt hónapban az orosz jelentések arról szóltak, hogy a haditengerészet hajói – köztük a Jaszeny-osztályú Kazany tengeralattjáró – szimulált gyakorlatokat hajtottak végre az Atlanti-óceánon egy kubai látogatás előtt. Ezzel párhuzamosan a BBC nyilvánosságra hozta, hogy Skócia partjainál egy orosz tengeralattjárót észleltek, amely ezt követően Kubába utazott.
A Kilo-programot – mint írták – a modern történelem egyik legsikeresebb haditengerészeti programjaként emlegetik, több mint 60 Kilo osztályú tengeralattjáró állhat még szolgálatban, amelyeket mostanában többnyire a Fekete-tengeren, ukrajnai célpontok támadására használnak.
A tengeralattjárók megjelenése az Egyesült Királyság és Írország körül Oroszország kísérlete lehet a brit és ír-tengeri védelem potenciális gyenge pontjainak felderítésére, vagy arra, hogy megpróbálják megfélemlíteni az Egyesült Királyságot, válaszul az Ukrajnának nyújtott támogatására, legalábbis erre jutottak a források.
Erről a Vadászat a Vörös Októberre című film egyik jelenete jutott eszünkbe, amelyben a szovjet tengeralattjáró kapitánya, Marko Ramius azt mondja a legénységének, hogy mostantól a csend lesz az, amitől az amerikaiak rettegni fognak. Ennek a hírnek a legérdekesebb része ugyanis az a megállapítás, mely szerint eddig arról nem érkezett jelentés, hogy az Ír-tenger felé közlekedtek volna az orosz tengeralattjárók. Moszkvának tehát sikerült meglepnie a Nyugatot.
A kubai látogatás és Vlagyimir Putyin észak-koreai útja egyértelmű üzenetek, amelyek azt jelzik, hogy Oroszország többé nem tűri el, hogy mások mondják meg, kik lehetnek a partnerei és meddig mehet el a kapcsolatépítésben, vagy éppen saját érdekei megvédésében.
Közismert, hogy az USA hegemóniája nagyon nagy mértékben a flottájára épül, amelynek nincs párja a világon. A haditengerészet biztosította számára a világ csendőre szerepet, ezzel együtt pedig az ellenőrzést a tengeri kereskedelem felett. Kína a saját flottája fejlesztésével már világossá tette, hogy szeretne megszabadulni ettől a gyámságtól. Viszont Peking a felszíni hajókra koncentrál, miközben az oroszok igazi erőssége a víz alatt van. Úgy tűnik, Amerika a világtengereken is kihívókra talált.