Toni Kroos péntek este játszotta profi pályafutása utolsó mérkőzését a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon – ennek kapcsán írt egy rendkívül érdekes cikket az Index.hu. A hírportál ebben emlékeztetett arra, hogy a torna negyeddöntőjében Spanyolország hosszabbítás után 2–1-re legyőzte Németországot, a klasszis középpályás pedig már korábban bejelentette, hogy az Eb után visszavonul.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Az Index.hu felhívta a figyelmet arra, hogy Kroos a meccs előtt a „Lanz és Precht” című podcastban a sporttémák mellett társadalmi jelenségekre, köztük a migrációra is reflektált.
A hatszoros BL-győztes labdarúgó hangsúlyozta, hogy a pályán és azon kívül is mindenkinek arra kellene törekednie, hogy kihozza magából a maximumot. – Azt akarom, hogy a gyerekeim próbáljanak a legjobbak lenni abban, amit csinálnak – tette hozzá.
Kroos ezután arról beszélt, hogy a családjával együtt egyelőre Spanyolországban akar maradni, mert ott nagyobb biztonságban érzi magát, mint a szülőföldjén.
– Németország már nem az az ország, mint tíz évvel ezelőtt volt, amikor eljöttünk. Aggódnék, ha a lányom este 11 óra után elmenne bulizni egy német nagyvárosban. A migráció folyamatosan jelen van a németek életében. Az Eb-n megmutattuk, hogy nyitottak vagyunk, és elfogadók, de az elmúlt években sok minden túlságosan ellenőrizetlen volt ezen a területen – fogalmazott a kiváló sportember.
Kroos hangsúlyozta, számára egyértelmű, hogy sok bevándorlóhoz negatívan viszonyulnak az emberek, szerinte ez a németek körében is így van. Úgy érzi, hogy a migráció kérdése megosztja az embereket, amiért szerinte elsősorban a politika a felelős. Hozzátette, hogy nem minden bevándorlóval van baj, sőt, úgy gondolja, hogy közülük nagyon sokan hasznos tagjai a társadalomnak.
– Mindenhol vannak problémák. Az embereknek sok nehézséggel kell megküzdeniük a hétköznapokban, érthetően feszültek emiatt. És ha valaki megfogalmaz egy kritikát, akkor arra rögtön rámondják, hogy rasszista. Pedig Németország nem rasszista ország – fűzte hozzá Toni Kroos.
A hatszoros BL-győztes legenda ezzel a nyilatkozattal rámutatott arra, amit minden jóérzésű ember gondol Németországról és persze Európáról. Nem valaki(k) ellen mondta, amit mondott, hanem az abnormalitás ellen. Számomra a kérdés csak az, hogy Toni nagyon szimpatikus és teljes rendben levő nyilatkozata után, amelyet különösebben nem is kell magyarázni, mit lép a fősodratú média.
Utóbbi ugyanis nem arról híres, hogy a normalitást támogatja. Persze egy hatszoros BL-győztes és világbajnok legendát azért nehéz lesz kikezdeni, még egy elvesztett EB-negyeddöntő után is. Mindenesetre talán jobb, hogy a Kroos család egyelőre Spanyolországban marad, biztonsági szempontból legfőképp!