Egy orosz pilóta csodával határos módon maradt életben, miután egy Szu–25-ös repülőgépet Pokrovszk irányában egy hordozható légvédelmi rakétarendszerrel lőhettek le – írta az mk.ru. A cikket itthon az Index.hu szemlézte.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Az orosz portál szerint a pilóta gépét a 110. ukrán különálló gépesített dandár lőtte le, de még időben sikerült katapultálnia. A földet érés azonban az ukrán csapatok közelében történt meg, így fennállt a veszély, hogy elfogják.

Végül sikerült elérnie az orosz gyalogságot, akik a frontvonal mögé szállították kocsival. Az esetről egy orosz repülőgépes Telegram-csatorna, a Fighterbomber is beszámolt, azt írva: „A pilótát elvitték. – Minden rendben van. New Yorkot el kell pusztítani! – tették hozzá. (Ezzel az Index.hu szerint vélhetően nem az Egyesült Államok nagyvárosára, hanem az azonos nevű és a frontvonal közelében fekvő kelet-ukrajnai településre utaltak).

Csatlakozunk az Index.hu portálhoz, mi is azt tartjuk valószínűnek, hogy az oroszok nem az amerikai nagyvárosra gondoltak, hanem az ukrajnai településre. Arra a háború előtt kevesebb, mint tízezer lélekszámú városra, amelyet a levegőből már többször támadtak. Most is az történhetett, hogy a térségben bevetésen levő Szu–25-ös szubszonikus, sugárhajtású csatarepülőgépet az ukrajnai New Yorknál lőhették le, és ezért emlegethették orosz repülőgépes Telegram-csatornán, a Fighterbomberen, hogy a várost el kell pusztítani!


Persze, bizonyos értelemben abban is lenne logika, hogy ha az oroszok az amerikai nagyvárosra gondolnának, persze szimbolikusan. Hogy miért?

  1. Az USA és a többbi NATO-tagország egy olyan háborúba avatkozik be, amihez semmi köze. Tudjuk, miért teszik, megírtuk már sokszor, hogy miért látják el mindennel Ukrajnát, de a tény attól még tény. A védelmi szövetség, a NATO országai egy olyan konfliktusban álltak az egyik fél mellé, amihez az égvilágon semmi közük nincs.
  2. Az ukránok jellemzően nyugati, nagyon sokszor amerikai fegyverekkel lövik az oroszokat, és okoznak Moszkvának jelentékeny veszteségeket. Nem lepődnék meg azon, ha most is amerikai fegyverrel szedték volna le a Szu–25-öst. Így az oroszok nyugodtan gondolhatnának képletesen New York, valójában az USA megregulázására is. Lenne benne bőven logika!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét