Donbászban és Novorosszijában nem lehetnek területi engedmények – jelentette ki a Föderációs Tanács elnöke, Valentyina Matvijenko a Komszomolszkaja Pravda szerint.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A tavaszi parlamenti ülésszak eredményeiről tartott sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az újonnan egyesült régiók immár Oroszország alkotó részei, amit az alkotmány is rögzít.
„Alkotmányunk tiltja az Orosz Föderáció területének bármilyen megcsonkítását. Ezt mindenkinek tudnia kell, és nem lehet és nem is lesz semmilyen területi engedmény ezen a négy újraegyesített területen” – mondta Matvijenko.
A Minisztertanács elnöke a Donbassz és Novorosszija új szövetségi körzetének létrehozására vonatkozó kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a fő feladat most a különleges katonai művelet céljainak elérése. A következő lépésekről annak befejezése után lehet majd gondolkodni.
Mint arról Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban beszámolt, 2030-ra Donbassznak és Novorosszijának el kell érnie az összoroszországi fejlettségi szintet az emberek életminőségét meghatározó kulcsfontosságú területeken. Erre a célra 2023-ban 1,8 billió rubelt különítettek el az ország költségvetéséből.
Hát, igen… A Bekezdéseken már többször megírtuk, hogy a nyugati vágyvezérelt vagy éppen a ruszofóbiától elborult agyú vezetőknek meg kellene érteniük az oroszokat. Nem kell velük egyetérteni, csak megérteni őket.
Az oroszok 2022. február 24-e előtt többször jelezték a problémáikat; azt, hogy a minszki megállapodások sorozatos és tudatos megsértésének súlyos következményei lesznek. A sorozatos és tudatos hitszegés pedig nem vélemény, hanem olyan tény, amit Porosenko és Angela Merkel is elismert.
Moszkva jószándékát mutatja, hogy a hadműveletek megindulásával egyidőben tárgyalóasztalhoz ültek az ukránokkal, és nem vették fel rögtön a szakadár területeket a Föderációba. Csak akkor tették ezt meg, amikor Ukrajna a Nyugat ösztönzésére felállt az asztaltól, és jogszabályba foglalták, hogy nem tárgyalnak Putyinnal.
Na, és itt lenne nagy szerepe a megértésnek. Azt kellene érteni, hogy az orosz alkotmány szerint új területek csatlakozhatnak Oroszországhoz, de ahogy Matvijenko is mondta, a Föderációt területileg megkurtítani nem lehet. Alkotmányellenes lenne.
S mivel Herszon, Zaporozsje, Donyeck és Luganszk egy az egyben vált Oroszország részévé, tehát nem csak az oroszok által ellenőrzött területeik, ezért az orosz alkotmány felől nézve gyakorlatilag ez a háború 2022 ősze óta egy honvédő háború. Orosz szemszögből a frontvonal legnagyobb részén az ukránok vannak a Föderáció alkotmányban rögzített határain belül.
Oroszország határait megvédeni pedig kötelező, és e cél elérése érdekében bármilyen eszköz bevethető. Itt tehát már nincs mozgástér. Ami volt, megszűnt, mint amikor Cortez felégette a hajóit, miután partra szállt Közép-Amerikában. Azzal a fontos különbséggel, hogy ezt Moszkva nem lépte volna meg, ha az ukránok és a Nyugat hajlandó tárgyalni és egyezséget kötni.
Szóval, mindenki biztos lehet benne, hogy Oroszország soha nem fog kivonulni Kelet-Ukrajnából. Előbb dobja le az atombombát Kijevre, Berlinre vagy ahová kell.
Az oroszellenes szövetség szűklátókörűsége miatt tehát csak a maradék Ukrajna sorsáról lehet tárgyalni. És hogy mekkora lesz ez a maradék Ukrajna, az attól is függ, mikor értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ezt a háborút elvesztették.
Ha túl soká várnak, akkor ugyanis előfordulhat, hogy Moszkvában meghallják azokat a harkovi és odesszai hangokat is, amelyek ezen területek felvételét követelik, és akkor tovább nő az a terület, amit az orosz alkotmány értelmében – még egyszer – minden eszközzel meg kell védeni, és tovább csökken a maradék Ukrajna, amellyel a katonai semlegesség vállalása, a szankciók és a koncepciós eljárások visszavonása, leállítása esetén Oroszország bármikor kész békét kötni.
Szuper! Nagyszerű!
Sajnos azonban a FIDESZ – nem Magyarország – kiáll annak
„az Ukrajnának nevezett valami”-nek
(Bogár László/HírTv/Háború Ukrajnában)
a hamis, hazug területi egysége mellett, amelyik körkörösen megszállás alatt akarta és akarja tartani a „nettó” területének az övezetét.
Úgymint:
– Dél-Nyugaton Kárpát-alját, ami Magyarországé;
– Észak-Nyugaton Galíciát, ami Lengyelországé (ezt korábban Ukrajna polonizációjával, vagyis a két ország uniójával akarták megoldani, de a szegényített uránnal szennyezett ukrán gabona dömpingje miatt letettek róla);
– Keleten Donbasz
– Donyeck
– Luganszk
– Herszon
– Zaporozsje
érvényes szavazás után már hivatalosan is Oroszországhoz tartozó, több mint 80 %-ban orosz lakosságú, a Dnyeper keleti oldalán lévő, összefüggő részei.
– a Krím-félsziget pedig sosem volt az ukránoké, azt csak az alkoholista SZKP-főtitkár adományozta Ukrajnának.
Putyin pedig érvényes szavazás után visszavette azt, ami mindig is az általa vezetett Oroszországhoz tartozott, annak tulajdona.
UKRAJNA NEM-LÉTEZŐ ÁLLAM
1991. december 8-án aláírták a Belavezsai Egyezményt.
A dokumentum a Szovjetunió létezésének megszűnéséről beszélt és bejelentette a Független Államok Közössége (FÁK) létrehozását. A megállapodást fehérorosz részről Sztanyiszlav Suskevics és Vjacseszlav Kebics; orosz részről Borisz Jelcin és Gennagyij Burbulisz; ukrán részről pedig Leonyid Kravcsuk és VitoldFokin írták alá.
Jelcin tanácsadója és brilliáns ügyvédje, Szergej Sahrai azt állítja, hogy a belavezsai egyezmény előtt Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadott egy olyan dokumentumot, amellyel az ország jogilag megfosztotta saját magát a Krímtől, a nyugati és további más területeitől.
Néhány nappal a Belavezsai Egyezmény aláírása előtt, 1991. december 5-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta azt a határozatot, amely felmondja a Szovjetunió megalakulásáról szóló 1922. december 30-i szerződést. Mivel Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa határozatban tette semmissé ezt a szerződést, ez azt jelenti, hogy Ukrajna visszatért az 1922. december 30-át (a Szovjetunió megalakulását) megelőző állapothoz. Ám ekkor sem a Krím, sem a nyugati, sem más területek nem tartoztak még Ukrajnához ! Azok Oroszország, Lengyelország és Magyarország részét képezték.
„Három nappal a FÁK-megállapodás aláírása előtt Ukrajna jogilag visszatért 1922-be – a Krím, Lviv és más egyéb területek nélkül” – mondta Szergej Sahrai.
A VÁLASZOM: Nem csalta őket csapdába senki. ERRE A HÁROM ÁRULÓ (Jelcin, az ukrán Leonyid Kravcsuk, és a belorusz Szuszkevics) TUDATOSAN KÉSZÜLT. TERVÜKBE SENKI MÁST NEM AVATTAK BE. Vagyis mindenki mást kicseleztek. Még azt sem mondhatjuk, hogy szövetségi szinten nem tettek ez ellen semmit. 1991. március 17-én SZOVJETUNIÓ-SZERTE NÉPSZAVAZÁST TARTOTTAK arról, hogy FENNMARADJON-E A SZOVJETUNIÓ. A referendumon megjelentek 76 SZÁZALÉKA A SZOVJETUNIÓ MEGŐRZÉSÉRE SZAVAZOTT. Ezt rúgta fel a három áruló vezető külön megállapodása. (Ennek értékéből semmit sem von le, hogy 5 szovjetköztársaságban, az ott hatalomra került nacionalista, Nyugat-barát vezetés már nem engedte megrendezni ezt a népszavazást. Kis lélekszámú köztársaságokról van szó: a három kis balti náci vakarék, Grúzia és Moldova.) A három haza- és nemzetáruló összeesküvő Belovezs’szkaja Puscsaban, a belorusz első titkárok vadászkastélyában gyűlt össze, AMI CSUPÁN 8 KILOMÉTERRE VAN A LENGYEL HATÁRTÓL.
Azért, hogy ha a „szervek” valamiképpen megorrontanák a készülő összeesküvést, gyorsan átslisszolhassanak a határon.
A három jómadár tehát saját szakállára cselekedett. Holott a Szovjetunió feloszlatását KÖZÖS ELHATÁROZÁSSAL, MINDEN SZEMPONTBÓL ALAPOSAN ELŐKÉSZÍTVE LEHETETT VOLNA CSAK KIMONDANI. MINDEN, A POSZTSZOVJET TÉRSÉGBEN LEZAJLOTT ÉS AZÓTA IS ZAJLÓ VÉRES KONFLIKTUS, TRAGÉDIA OKA, HOGY A HÁROM ÁRULÓ, MINDENFÉLE ELŐKÉSZÍTÉS NÉLKÜL, ÖNHATALMÚAN MONDTA KI A SZOVJETUNIÓ FELOSZLATÁSÁT. Annyira siettek urak lenni a maguk kis szemétdombján, hogy nem győzték (nem győzték volna) kivárni azt, hogy hosszú évek türelmes, sziszifuszi munkájával rendezzék mindazon politikai, gazdasági, kulturális problémák garmadát, amelyek óhatatlanul felszínre kerültek a hatalmas szövetségi állam felbomlásával. És hogy e tengernyi probléma megoldását két- és sokoldalú, jogi érvényű dokumentumokba, írásbeli szerződésekbe foglalják és azt az érdekelt felek belső jogalkotásuk részévé tegyék. Külön meg kell említeni a területi kérdéseket.
A Szovjetunió szétverését siettetőknek nyilván eszébe sem jutott, hogy az addigi közigazgatási határokból hirtelen államhatárok lesznek.
Ami által 25 millió orosz hirtelen külföldön, családjától, megszokott környezetétől elszakítva, idegen, ellenséges közegben, létükben fenyegetetten találták magukat. A szovjet szövetségi államon belül, a tagköztársaságok egymás közötti határainak semmivel sem volt nagyobb jelentőségük, mint nálunk a megyehatároknak: tetszés, illetve gyakorlati szükségszerűség szerint játszi könnyedséggel változtatgatták őket. 1922-ben így csapták Ukrajnához a Harkov-tól Ogyessza-ig húzódó, néhai Novorosszija kormányzóságot . Ezáltal az addigi paraszti-kispolgari Ukrajna zömében oroszok lakta bánya- és iparvidékeket, illetve kijáratot kapott az Azovi- és a Fekete-tengerhez, nagy kikötővárosokkal (Ogyessza, Mariupol). Területi változásokat hoztak szovjet párt- és állami vezetők szubjektív döntései is. 1926-ban Sztálin, ki tudja, mi okból, Azerbajdzsánnak adományozta az oda mélyen beágyazódott, örmények lakta enklávét (Arcah).
1954-ben Hruscsov (aki maga is ukrán) – félresöpörve a vonatkozó szovjet alkotmányos rendelkezéseket és törvényeket, a helyi lakosságot meg sem kérdezve – Ukrajnának adományozta az oroszok (és krími tatárok) lakta Krím-félszigetet. (Ami kapcsán négy évtized múltán, Ukrajnában már az a mondóka járta, hogy „a Krím vagy ukrán lesz, vagy néptelen”) Az egykori 15 szovjetköztársaság közül egyedül a Föld kilencedik legnagyobb területű országa, a 2,7 millió négyzetkilométer területű Kazahsztán vette magának a fáradságot, hogy szomszédaival, hosszú évek fáradságos munkája nyomán kijelölje határait, határegyezményeket kössön velük, majd azokat az összes melléklettel, a vonatkozó térképekkel együtt letétbe helyezze az ENSZ titkárságán. Tulajdonképpen csak ekkor beszélhetünk egy ország nemzetközileg elismert határairól. A NATO is megkövetelte az oda jelentkező kelet-európai országoktól, hogy előzőleg rendezzék területi vitáikat, kössenek alapszerződéseket és határegyezményeket.
Ám Románia esetében ettől eltekintettek, amikor az ország 2006-ban belépett a NATO-ba.
Magyarország pedig akkor történelmi esélyt szalasztott el, hogy tegyen is valamit Moldova függetlenségének védelmében. Noha azt eredetileg fontos nemzeti érdekünknek tekintettük.
A fentiek fényében engem egy szemernyit sem hat meg az Ukrán Legfelsőbb Tanácsának említett – egyoldalú – határozata. Mert akkor meg kell kérdeznem: miért nem egyenértékű ezzel Donyeck és Luganszk megye közgyűlésének 2014. április 6-i határozata? Amelynek értelmében többé nem engedelmeskednek az alkotmányellenes úton hatalomra került kijevi rezsim utasításainak és kikiáltották a szuverén Donyecki, illetve Luganszki Népköztársaságot. Bő egy hónappal később a Donbassz lakossága népszavazással, elsöprő többségben támogatta meg a két új népköztársaság önálló államiságát.
Melléklet: Egy betiltott ENSZ-jelentés:
Ukrajnának nincsenek és nem voltak regisztrált határai. Ukrajna állam gyakorlatilag nem létezik. Az ENSZ főtitkára szerint Ukrajna 1991 óta nem kérte a határok regisztrációját, így Ukrajna, mint állam nem létezik….
És mi miért nem tudunk erről semmit???!!!
Mert hallgatjuk a mainstream (fősodratú) médiában a sok hülye dumát a szakértőktől, az okos elemzőktől. Még a konfliktus kezdetén itt írtam erről a csatornán, hogy milyen felhatalmazás alapján vonulhatott be Oroszország Ukrajnába? ENSZ dokumentum itt olvashatod, a kérdés az, hogy mikor értjük már meg????
2014.04.07-én Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy hátborzongató kijelentést tett, amelynek terjesztését az ukrán médiában és az interneten egy az egyben betiltották. A két ország közötti konfliktus az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén került szóba. A következő következtetést vonták le:
Ukrajna 1991.12.25. óta nem regisztrálta határait, mint szuverén állam. Határainak regisztrálása nem történt meg az ENSZ-ben.
Ezért feltételezhető, hogy Oroszország nem követ el jogsértést Ukrajna ellen. A FÁK-szerződés szerint Ukrajna területe a Szovjetunió közigazgatási területe. Ezért senki sem tehető felelőssé a szeparatizmusért és Ukrajna határainak erőszakos megváltoztatásáért.
A nemzetközi jog szerint Ukrajnának egyszerűen nincsenek hivatalosan elismert határai.
A probléma megoldása érdekében Ukrajnának véglegesítenie kell a szomszédos országokkal közös határainak kijelölését és meg kell szereznie a szomszédos országok, köztük Oroszország hozzájárulását a közös határhoz. Mindent dokumentálni kell és minden szomszédos országgal megállapodást kell kötni. Az Európai Unió támogatást ígért Ukrajnának ebben a fontos kérdésben és úgy döntött, hogy minden technikai segítséget megad.
De vajon Oroszország aláírja-e a határmegállapodást Ukrajnával? Természetesen nem!
Mivel Oroszország a Szovjetunió jogutódja (ezt a volt Szovjetunió és külföldi országok közötti tulajdonjogi vitákban hozott nemzetközi bírósági határozatok is megerősítik), azok a területek, amelyeken Ukrajna, Fehéroroszország és Novorosszia fekszik, Oroszországhoz tartoznak és senkinek sincs joga Oroszország beleegyezése nélkül rendelkezni ezekről a területekről.
Alapvetően Oroszországnak most már csak annyit kell tennie, hogy kijelenti, hogy ez a terület orosz és minden, ami ezen a területen történik, orosz belügy. Minden beavatkozás Oroszország elleni intézkedésnek minősül. Ezen az alapon törölhetik a 2014. május 25-i választásokat és azt tehetik, amit az emberek akarnak!
A Budapesti Memorandum és más megállapodások szerint Ukrajnával nincsenek határok. Ukrajna állam nem létezik (és soha nem is létezett!). Gyakorlatilag nem ország, csak egy terület!
Arra a kérdésre, hogy Oroszország miért nem élt még a Szovjetunió utódállamaként szerzett jogával, a szakértő azt válaszolta, hogy még nem jött el az idő.
Írta: Cs.Sándor/Nemzetőr