Bocsássuk előre, annak ellenére, hogy nem ismerjük a nyári ukrán oroszországi (kurszki) akciójának hátterét, valószínűleg az az oroszok akarata ellenére történt, akik aligha szerettek volna átadni több száz vagy akár ezer négyzetkilométernyi honi területet az ukránoknak.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Persze, lehet ez egy csapda is az AFU-nak, de ha így van, akkor ezt csak később tudjuk meg. Valószínűbb azonban, hogy a kurszki behatolás meglepte az oroszokat, akiket váratlanul érhetett egy ekkora offenzíva.
De ha váratlan is volt az ukrán akció az oroszok számára, egy ilyen behatolásnál a meglepetés ereje órákig, esetleg napokig tart. S addig lehet könnyebben előrehaladni, amíg az ellenség rendezi sorait, vagy akkor, ha az egyik fél sokkal erősebb a másiknál. Ukrajna azonban nincs fölényben az oroszokkal szemben, sőt!
Vagyis ennek megfelelően néhány nap elteltével az orosz védelem – a sorok rendezése és az erősítés beérkezése után – szükségszerűen megkeményedett, és egyre nehezebben leküzdhetővé vált. Ez már csak azért is igaz, mert az ukránoknak valószínűleg sem légi, sem tüzérségi fölényük nincs. Ebből következik, hogy a sikert az első órákban, napokban adhatták könnyebben, utána már aligha.
Az akció így végeredményben akkor is csapdává válik az ukránok számára, ha a betörést az oroszok (határ)védelmi hibái tették lehetővé.
Az, hogy pontosan mekkora veszteségeket szenvedhetnek az ukránok az oroszországi behatolás miatt, nem tudjuk. Sejthetjük azonban, hogy nagyot. Hogy miért? Egyrészt azért, mert a támadó fél – alap esetben – mindig nagyobb áldozatot kell, hogy hozzon, mint a védekező. No, pláne akkor, ha nincs fölényben. Ráadásul ez esetben Moszkva erői saját területen harcolnak, amit ismernek, és ahol ők vannak otthon. Emellett az oroszoknak sokkal nagyobbak lehetnek a tartalékaik, míg az ukránok már ehhez az akcióhoz is tartalékhoz nyúlhattak.
Itt érdemes megemlíteni, hogy néhány nappal a kurszki betörés után az ukránok megpróbáltak Belgorod térségében is behatolni Oroszországba, csakhogy ott már felkészülten várták az oroszok az AFU-t, akik a hírek szerint nagyon komoly veszteséget okoztak az ellennek. A betörni igyekvő ukrán erőket ugyanis aknák és kiterjedt akadály-rendszerek várták, és persze az oroszok katonák sokasága.
Az AFU egységei azonnal heves tüzérségi tűzbe kerültek, és légicsapások is érték őket. Helyszíni beszámolók szerint, ami Belgorod térségében történt, az éles kontrasztban áll a kurszki területen tapasztaltakkal. Még a Washington Post is elismerte, hogy sok ukrán katona halálát okozta a belgorodi betörési kísérlet.
Az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoportban felhívták a figyelmet a nyugat-ukrajnai Lemberg polgármesterének bejegyzésére, aki arról posztolt, hogy az utóbbi időben megemelkedett a temetések száma. Ő aligha hazudik… Egy biztos, ennek nem kellene így lennie. S minél hamarabb véget ér a háború, annál gyorsabban megszűnhet a mérhetetlen pusztítás! Isten nyugosztalja a holtakat!
Sajnos azonban amíg Zelenszkij él és mozog, addig az ukri-nácik által kiprovokált, háborúvá fajult különleges katonai művelet nem fog befejeződni, véget érni.