„A tűszünet nem béke, Oroszországban pedig nem lehet megbízni, mert nem tartja be a megállapodásokat” – fogalmazott Ben Hodges nyugalmazott tábornok a prágai Globsec Forumon a 24.hu-nak adott interjújában.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
De mondott ennél sokkal cifrábbakat is. Igazából végig hazudta az egész beszélgetést. Íme egy példa a cikk elejéről:
„A hidegháború után mindenki azt hitte, hogy ennek az egésznek vége. A németek, a britek visszavágták a haderejüket, mi otthagytuk Európát. Nagyjából egy időben azzal, hogy az utolsó amerikai tank is kivonult, Oroszország megszállta Georgia egy részét.”
No, hát ez azért nagyon meredek állítás, mert a brigadéros az Egyesült Államok hadseregének európai főparancsnoka volt egy időben – és nem a hidegháború alatt. Ha az USA kivonult, hogyan és minek állt ő az élén? Talán csődgondnok volt? Nem.
A Varsói Szerződés kimúlása után Washington csökkentette ugyan a NATO-tagállamok területén állomásoztatott katonáinak a számát, ez igaz, de a helyzet az, hogy „darabra pontosan” tudjuk, hányan maradtak Európában: 1995-ben például 107 158-an, a grúziai háború évében pedig 64 258-an szolgáltak itt, és ez nagyjából így is maradt aztán.
Bár nem úgy tűnik, de ha Hodges esetleg kifejezetten Grúziára gondolt, ez a kijelentése akkor is sántít. Hivatalosan ugyanis a kaukázusi országban soha nem állomásoztak tartósan amerikai katonák, de 2008-ban voltak ott kiképzők.
Mármint elvileg kiképzők, mert ugye az USA esetében ez sok mindent jelenthet: évekig Vietnamban is csak „kiképzők” voltak, akik nem kezdeményezhettek tűzharcot, csak visszalőniük volt szabad. Igaz, ebbe belefért, hogy napokkal, hetekkel később és az ország túlsó felében „lőjenek vissza”.
Mindegy. A lényeg, hogy ennek az interjúnak köszönhetően tűnt fel a grúziai válság dinamikája: 2008 nyarán amerikai katonák érkeztek Grúziába, hogy felkészítsék Tbiliszi Irakba tartó kontingensének egységeit. A gyakorlatokra a Vaziani Katonai Támaszponton került sor, nem messze Dél-Oszétia határától.
Az amerikaiak elvileg július 31-én csomagoltak össze, pár nappal később viszont Szaakasvili nem a Közel-Keletre, hanem Dél-Oszétiába küldte a fegyvereseit, hogy visszaszerezze végre az ellenőrzést a szakadár terület felett. De beleszaladtak egy csúnya pofonba, augusztus 8-án pedig Dmitrij Medvegyev mindenki meglepetésére nem teketóriázott, hanem beküldte az orosz hadsereget az oszétiaiak és az abháziaiak függetlenségének védelmére.
Az Irakban állomásozó grúz erők katonái eközben olyan gyorsan összepakoltak, mintha elve készültek volna valahová, és az amerikaiak haza repítették őket.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a grúz-amerikai hadgyakorlat és az iraki misszió rotációja volt az álca, amely alatt Tbiliszi Washingtonnal egyeztetve észrevétlenül felkészült a maga „különleges katonai műveletére”. Hivatalosan a jenkik már nem voltak az országban (a valóságot nem tudjuk), így nem kellett felelősséget vállalniuk, maga Szaakasvili pedig amolyan „rendkívüli terrorellenes akcióként” igyekezett eladni a történetet.
Szóval, Hodges állításával szemben az USA soha nem vonult ki Európából, Grúziába pedig soha nem vonult be hivatalosan; Oroszország nem minden előzmények nélkül „szállta meg Georgia egy részét”, hanem az ott élő oroszajkú lakosság védelmére vonult be, amikor a tbiliszi kormányerők megtámadták Dél-Oszétiát; és egyébként Moszkva megtehette volna, hogy megostromolja a grúz fővárost, az országot pedig, mint egykori szovjet tagköztársaságot lenyeli a győzelem után – de a nyugati propagandával ellentétben az oroszok nem törekszenek a Szovjetunió helyreállítására.
A továbbiakban a nyugalmazott tábornok olyan képtelenségekről beszélt még, hogy az oroszok felelősek a szíriai polgárháborúért, Moszkva adott vegyifegyvereket Damaszkusznak, és „több ezer menekültet indított útnak Európa felé, ami természetesen nem volt véletlen.” A tények tehát továbbra sem zavarják a Nyugatot. Sőt, egyre gátlástalanabbul hazudnak…