Apti Alaudinov vezérőrnagy, a csecsen Ahmat különleges erők parancsnoka kijelentette: néhány kivételtől eltekintve nem segít az ukránok által fogva tartott harcosainak, noha állítása szerint „bárkit ki tudna szabadítani” – írta meg az mk.ru.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Egyébként a tábornok valószínűleg nem nagyzol, egész sok ukrán van csecsen kézen, tehát a cserealap a rendelkezésére áll. De nézzük, mit is írt a Telegramon Alaudinov:
„Az ukrán különleges szolgálatok képviselői rendszeresen telefonálnak a Csecsen Köztársaságba. Lehetőséget adnak a foglyoknak, hogy felhívják őket, hogy kommunikálhassanak a családjukkal. És van egy közvetlen utasítás is: mondd meg Apti Alaudinovnak, ő tudja, hogyan cserélhet ki minket. Amikor ezeket a szavakat hallottam, nagyon dühös lettem”.
Aztán elmagyarázta, hogy mi a problémája:
„Legyünk őszinték, a csecsenek évszázadok óta a legnagyobb szégyennek tekintik a megadást magukra nézve. Egy csecsen számára ez olyan szégyen, amit nem lehet mással lemosni, csak a saját vérével. Kiderült, hogy az ilyen emberek, akiket nem fogok embereknek nevezni, akik egyszerűen csak felemelték a kezüket és megadták magukat, arra kérik a családjukat, hogy hozzák ki őket onnan, hogy én hozzam ki őket onnan…”
Aztán a következőket üzente mindenkinek egyesével:
„Egyáltalán nem tisztellek, szerintem egyáltalán nem érdemled meg, hogy élj. Csodálkozom, hogy miután felemeltétek a mancsotokat és megadtátok magatokat, mint a lányok, hogyan tudtok a fogságban élni. Hogyan fogtok szembenézni a házastársatokkal, a gyermekeitekkel, az unokáitokkal?”
Végül azt tanácsolta nekik, hogy férfiasan vessenek véget az életüknek: „Álljatok fel, fogjatok valamit – egy tollat, egy szöget – ugorjatok rá valakire, és gondoskodjatok róla, hogy megöljenek benneteket, hogy férfiként fejezzétek be az utatokat. Amikor megadtátok magatokat, megszegtétek a fogadalmatokat. Leléptetek a szent útról. Miért gondoljátok, hogy bárki is kihúzhatna benneteket a fogságból?”
Alaudinov egyébként hangsúlyozta, hogy ez nem vonatkozik azokra a harcosokra, „akiket úgy ejtettek fogságba, hogy nem tudtak ellenállni – súlyosan megsebesültek, agyrázkódást kaptak. Ezeket az embereket kihozzuk. (Minden) harcosunkat, aki megsebesült vagy meghalt, minden eszközzel megpróbáljuk kiszabadítani vagy megszerezni a holttestét” – jelentette ki.
Az ukrán biztonsági szolgálatokhoz címzett megjegyzése pedig ez volt: „Tartsák meg őket, nincs szükségünk rájuk száz és két évig. Bárkit ki tudok hozni, de olyan csecseneket nem, akik önként adták meg magukat.”
Azért idéztük ezt ilyen hosszan, mert tökéletesen rávilágít arra, hogy egy-egy nép mennyire másként gondolkodik még az életről és a halálról is. A nyugati ember élni akar: szeretni, fogyasztani, utazni, jól érezni magát a bőrében, amíg és amennyire lehet. A muszlimok nem feltétlenül ilyenek.
Természetesen épp olyan hiba egy kalap alá venni őket, mint elfeledkezni a másságukról. És egyébként hiba az is, ha ítélkezünk, ha lenézzük őket azért, mert annyira komolyan hisznek a szolgálatban és a túlvilágban, hogy nem félik a halált.
Sántít ugyan a párhuzam, mert a keresztény vértanúk jellemzően nem harcoltak, viszont ők sem féltek feláldozni az életüket a hitükért, a közösségükért, a bajtársaikért. Nevezhetitek ezt fanatizmusnak is – mindegy, a lényeg az, hogy ez egy létező dolog, amit gyakran figyelmen kívül hagynak még a nagy stratégák is.
Kézenfekvő példa erre, hogy bármekkora szenvedéssel is járt, az oroszok ellenálltak Napóleonak és Hitlernek. Utóbbi alappal gondolhatta: a sztálini elnyomás alatt sínylődő emberek felszabadítóként fogják fogadni őket, eldobálják majd a fegyvereiket, és átállnak. De nem tették, mert bármilyen szörnyű hely is volt akkoriban a Szovjetunió – az volt az otthonuk.
Ezt, a néplélek sajátosságait hagyják figyelmen kívül most is a nyugati elemzők, amikor azon spekulálnak, hogy hány szankció kell még, és hány Navalnijhoz hasonló Júdás, Putyin megbuktatásához.
De nem fog megbukni – nem fog úgy járni, mint a cár, aki azért gyűlöltek, mert gyenge, és mert balti németekkel vette körbe magát. Ez viszont már egy másik történet. Ha érdekel titeket, szívesen megírjuk!
