A The Wall Street Journal című amerikai napilap adatai az orosz–ukrán háborúban elesett 80 ezer ukrán katonáról jelentősen túlzóak – jelentette ki Roman Kosztenko, az Ukrán Legfelsőbb Tanács, a Verhovna Rada nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának titkára, az ukrán „Golosz” párt képviselője a Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


– Úgy gondolom, hogy ezek eltúlzott adatok. Egyértelműen – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy pontos információkkal nem rendelkezik az ukrán veszteségekről.

– Ha az elmúlt két évet vesszük, akkor valahol ugyanez volt a 19 ezres szám. Az is csak azokat számolta, akiknek hivatalosan halotti bizonyítványt állítottak ki. Tudjuk, hogy még mindig vannak olyanok, akik eltűntek, de azt hiszem, hogy itt is ugyanezt a számot számolták. Nem rendelkezem közvetlenül a legpontosabb adatokkal ahhoz, hogy azt mondhassam, hogy ezek a számok 100 százalékban helyesek. Szerintem hozzávetőlegesek – mondta a képviselő.

Az amerikai lap becslése 80 ezerre tette a halott ukrán katonák számát, és 400 ezerre a sebesültekét. A nyugati hírszerző ügynökségek által készített becslések az orosz veszteségekről eltérőek, egyes jelentések a halottak számát közel 200 ezerre, a sebesültekét pedig 400 ezer körülire teszik.

Az az érzésem, hogy a The Wall Street Journal sem a valós adatokat közölte, de úgy tűnik, még ezek sem tetszenek eléggé Roman Kosztenkonak. Nem voltak eléggé hízelgőek az urán vezetésre nézve.


Emlékezhetünk rá, hogy Volodimir Zelenszkij még februárban, a különleges katonai művelet elindulásának kétéves évfordulóján azt mondta, hogy 31 ezer ukrán katona halt meg a háborúban. Ha ezt a képtelenséget vesszük alapul, akkor alig fél évvel később senki nem állhat elő 80 ezres számmal, legalábbis a Verhovna Rada nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának titkára szerint.

S hogy mekkora lehet a valós szám? Talán majd a háború után kiderül. Ha igaz lenne az oroszok 200 ezres vesztesége – nyilván ezt sem tudjuk – akkor az ukrán halott katonák száma sem lehet sokkal kevesebb.

Hogy miért? Igaz ugyan, hogy jellemzően az oroszok támadnak – bár ez sem igaz, gondoljunk csak a Belgorodi és a Kurszki területre, valamint Robotine térségére –, ami növeli a veszteségeket, de Moszkva tüzérségi és légi fölényben van. S az oroszok jellemzően úgy használják a páncélosaikat és a gyalogságot, hogy a célterületen előtte mindent a földdel tesznek egyenlővé, és inkább csak akkor mennek előre, ha legyűrték az ellenállást.

Vagyis, szerintünk, a 80 ezres szám sem a valóságot tükrözi, csak közelebb áll az igazsághoz, amelyet a színészelnökék megtartanának maguknak. Talán a hatalmuk múlhat rajta.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét