Ukrajna saját atomfegyverek gyártásába kezdhet, ha a Nyugat és a NATO nem teljesíti a velünk szemben vállalt kötelezettségeit – jelentette ki Oleg Rjabacuk volt európai integrációs miniszterelnök-helyettes, amit a honi sajtó is szemlézett.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


A politikus kijelentette, hogy „Ukrajnának megvan a technikai képessége és reális lehetősége a gyártás megkezdésére, és összehasonlítást vont Izraellel, amely hivatalosan nem erősítette meg, hogy rendelkezik atomfegyverrel, de jelezte, hogy szükség esetén nukleáris csapással válaszolna az agresszorok ellen”.

Hát erre mondják, hogy ez a nyilatkozat úgy kellett, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Nem elég, hogy hetek óta arról megy a diskurzus, hogy engedélyezzék-e Ukrajnának a nagy hatótávolságú rakéták orosz területek ellen való bevetését, erre jön Oleg Rjabacuk, mint egy elszabadult hajóágyú, és teleszórja sületlenségével a világhálót.

Kellett ez bárkinek? Aligha. Mit gondol a derék Oleg, hogy ha Ukrajna elkezd saját atomfegyvereket gyártani, akkor az oroszok tapsvihar közepette adnak hozzá uránt? Elmentek neki otthonról? Vagy mi van? Gondolja, hogy nem tudják meg az oroszok, és ha megtudják, akkor nem semmisítik meg a gyártást? Ennyire naiv vagy Oleg?


Remélem, hogy ez a badarság csak Oleg a kelleténél nyitottabb száján ömlött ki, és más nem kap rá a témára. Ezt legfőképpen Ukrajna és Európa érdekében remélem. Ami viszont biztos, legalábbis erről írt a sajtó, Ukrajna elkészült saját fejlesztésű precíziós siklóbombáival, amelyek felvehetik a versenyt a hasonló orosz fegyverekkel.

– Ha elkezdik bevetni az új rakétákat, az megoldhatja a nyugati szövetségesekre való támaszkodás problémáját, valamint azt, hogy más államok szabják meg, mi ellen vethetik be a kapott fegyvereket a védők – tették hozzá.

Úgy tűnik, egyet nem tanultak meg az ukránok. A helyzet, amibe kerültek, olyan, mint amikor mocsárba lép az ember. Egy ilyen szerencsétlen minél jobban kapálódzik, annál mélyebbre kerül a mocsárban, és annál reménytelenebb lesz a helyzete. Ezt a küzdelmet a legjobb az elején feladni, mert az idő múlása, mint ahogy a kemény kapálódzás, nem segít. Erre, úgy tűnik, akkor jönnek majd rá, amikor késő lesz.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét