Egy új felmérés szerint a demokrata szavazók több mint negyede gondolja úgy, hogy az ország jobban járt volna, ha Donald Trumpot meggyilkolják – írja a Mandiner a Post Millennial alapján.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


A cikkben emlékeztetnek: mindezt azután mérték, hogy mintegy két hónapon belül két merényletet kíséreltek meg a republikánusok elnökjelöltje ellen.

A Napolitan News Service felmérése szerint a demokraták körében 28 százalék mondta azt, hogy az ország jobban járt volna azzal, ha Trump a merénylet következtében meghal. További 24 százalék bizonytalan volt, 48 százalék pedig azt mondta, hogy Amerika nem járna jobban.

A demokraták alig több mint fele, 51 százaléka mondta azt, hogy nem látja szükségesnek Trump biztonsági részlegének növelését az ellene elkövetett merényletek után. Az összes szavazó 62 százaléka szerint Trump biztonsági védelmét növelni kellene, míg 32 százalék nem értett ezzel egyet.

Na, hát itt tartunk… A szabadság és egyenlőség bajnokai, a szeretet és a megbékélés önjelölt apostolai, akik folyamatosan arról beszélnek, hogy a republikánusok – különösen a párt jobbszárnya, a trumpisták – gyűlöletet szítanak és szabadjára engedték az erőszakot… Nos, a 28 százalékuk a nekik nem tetsző elnökjelölt halálát kívánja.


És mit mond erre a pártvezetés? A demokrata elit és a progresszív-liberális holdudvar, amelynek dúsgazdag tagjai mindenféle érzékenyítő és felvilágosító programokat támogatnak szerte a világban; akik korlátoznák a fegyverviselést; akik például Magyarországon tobzódó antiszemitákat vélnek minden bokorban felfedezni, de nem zavarják őket az Izrael-ellenes tüntetések, sem az ukrán banderisták?

Természetesen semmit. Hallgatnak.

Miért? Valószínűleg azért, mert azt gondolják, hogy Trump tehet az egészről. Ha nem beszélne zagyvaságokat, ha nem lenne megosztó – magyarul, ha ő is progresszív-liberális lenne, vagy egyszerűen lemenne a térképről, esetleg megszűnne létezni, akkor senki nem akarná megölni. Tiszta sor: ha nincs ellenzék, nincs ellenségeskedés.

Az ilyen felmérések és a reakciók, pontosabban azok hiánya mutatja, hogy mennyire megátalkodott és diktatórikus valójában az az álbaloldal, amelyik folyamatosan a be- és elfogadásról, a toleranciáról papol.

Az pedig, hogy az amerikai szavazók 32 százaléka nem ért egyet azzal, hogy növelni kéne Trump védelmét, már meg sem lep.


Az USA-ban előfordulnak rendőrségi túlkapások, de legalább olyan gyakran, ha nem gyakrabban fordul elő az, hogy a mainstream sajtó a hatóságok ellen uszít, kiforgat, meghamisít híreket. És mi történik egy-egy ilyen eset után? Emlékezzünk vissza a black lives matter mozgalom szélsőségeseinek követelése egyenesen az volt, hogy fegyverezzék le a rendvédelmi dolgozókat…

Szóval, az USA ismét bebizonyította, hogy rendkívül beteg hely. Azt mondanánk, hogy ez az ő dolguk, de nem az, mivel minden hülyeséget exportálnak, és minden őrültségre van vevő Európában, Magyarországon is.

Kétségbe ejtő tehát ez az egész, és a fentiekre tekintettel már nem is tűnnek annyira alusisakosnak azok, akik szerint az Egyesült Államok rohamléptekkel halad a polgárháború felé.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét