Volodimir Zelenszkij nem rég úgy döntött, megemeli az elnöki hivatalában dolgozók és a rendfenntartók fizetését – emlékeztetett a Lenta, melynek szerzője úgy véli, talán nem ez volt minden idők egyik legbölcsebb államfői döntése.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


És tényleg: az éjszakák egyre hosszabbak és hidegebbek, az emberek ellátása bizonytalan. Áruhiány ugyan nincsen a boltokban, de mire megy az ember a pacalpörkölttel, ha olykor egy teljes álló napon át nincsen se gáz, se áram?

A gyerekek sok városban „bunkeriskolákba” kénytelenek járni. Egyébként pedig minden esélye megvan Ukrajnának arra, hogy az önvezető járművek európai tesztpályája legyen, mivel a hadkiegészítők a kamionokról is képesek lekapni a sofőröket, hogy a frontra zavarják őket.

Az orvosok eközben éjt nappallá téve dolgoznak, a kivételes szervezőmunkának köszönhetően pedig a gyárakban és az agráriumban a csúnyán megcsappant emberi erőforrás ellenére is kielégítően folyik a termelés.

Tulajdonképpen az ukránok – nem a politikai elit, hanem a nép – megérdemlik az elismerést. Öntudatlan rabszolgákat – elvégre a háború idegen hatalmak, az USA és a Nagy-Britanniaként emlegetett krónikus pattanása érdekeit szolgálják – ilyen lelkiismeretesen dolgozni ritkán lát az ember.

Persze, igaza van annak, aki most felszisszen, hogy ez micsoda cinizmus?! Nem tagadom – az. És talán durvának hat, de úgy gondolom, jogos. Másfelől tényleg, őszintén elismerésre méltónak tartom az ukránok kitartását. Értve ezalatt az ukrán melósokét, tanárokét, orvosokét, vagyis a hétköznapi emberekét.

Azokét az emberekét, akiket ezzel az intézkedésével most jól beárazott Zelenszkij.


Bárkinek adhatott volna fizetésemelést az a pojáca, de ő magának, az udvartartásának és a karhatalomnak adott. Vagyis azoknak, akik háborúba taszították és háborúban tartják az ukrán népet.

Figyelemre méltó, hogy még csak nem is az uralkodóosztálynak en bloc akart a kedvére tenni. Ő a háborús uszítókat, a háború fő bűnöseit tüntette ki, és azokat, akiknek majd a saját honfitársaikra kell tüzelniük, könnygázgránátokat dobálniuk, kardlapokkal támadniuk, ha – feloldva a fenti cinizmust – az emberek öntudatra ébrednek.

Ez a pillanat talán nincs is olyan távol, ha Zelenszkijnek fizetésemeléssel kell biztosítania a rendőrök hűségét, és így kénytelen jelezni az emberek felé, hogy ne is gondoljanak lázongásra, mert az ő rendőrei jól meg vannak fizetve, tenni fogják a dolgukat.

Visszatérve a Lenta híradására, a cikkben idézik Oleh Szoszkint, Leonyid Kucsma volt elnök egykori tanácsadóját, aki a videó blogjában úgy fogalmazott: az ilyen döntések célja az ország kormánya számára a nyírásra vagy levágásra szánt „birkák biomasszáját” elnyomó rendszer kialakítása.

Hozzátette: az ilyen események általában forradalmi felkelésekhez vezetnek.

Érdemes megemlíteni: Szoszkin évekkel ezelőtt megjósolta, hogy Ukrajnát át fogják alaktani egy „faltörő kos állammá”, s hogy Zelenszkijt azért támogatják Európában, hogy „a rezsim háborút vívjon az Orosz Föderáció ellen”.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét