Egy megdöbbentő információval állt elő a Kárpáthír – ezt itthon az Index.hu szemlézte –, a portál azt írta, hogy az ukrán ügyészségi adatai szerint az év eleje óta 266 autót gyújtottak fel azok, akik elégedetlenségüket fejezik ki a toborzóirodák tevékenységével kapcsolatban.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Nagyezsda Makszimec, a főügyészi hivatal egyik munkatársa úgy gondolja, hogy az orosz titkosszolgálat áll a gyújtogatások mögött, amely így próbál feszültséget szítani Ukrajnán belül, különösen a frontvonalhoz közeli területeken. Állítása szerint az oroszok 700 és 3000 dollár közötti összeget fizetnek a sikeres akciókat.
Minden lehetséges, akár még az is, hogy az ukránok magyarázkodása igaz, és valóban az oroszok rendelik meg az akciókat, de simán lehetséges, hogy keleti szomszédunknál maguktól ilyen „tevékenyek” az emberek. Se szeri, se száma ugyanis az olyan videóknak, amelyek erőszakos mozgósítást örökítenek meg.
Ezeken a komisszárok sok esetben kergetik, fára mászva vagy éppen tetőre kúszva üldözik az ukrán férfiakat, fiatalembereket, akik – olykor sikerrel – megpróbálnak elmenekülni. Másszor nem, és berángatják őket az autóba. A felvételek tanulsága szerint a lakosság nagyon unja már az erőszakos mozgósításokat, és nem egy esetben fellépnek a komisszárok ellen. Így, ha az oroszok állnak a gyújtogatások mögött, akkor a „kísértéseik” termékeny talajra hullanak.
S hogy az ukrán emberek mennyire nem akarnak katonának állni, arra egy másik Index cikk a bizonyíték, ami a gyújtogatásról szóló anyaggal nagyjából egy időben jelent meg, és amelyet a Kárpáti Igaz Szó alapján vettek át. E szerint járőrözés közben figyeltek fel öt férfira a határőrök a kárpátaljai Fertősalmás közelében, akik az ukrán–román határszakasz közelében tartózkodtak.
A szögesdróttól 500 méterre sikerült útjukat állni. A férfiak bevallották, hogy törvénytelen módon szerették volna elhagyni Ukrajnát. Okmányaik alapján megállapították, hogy valamennyien kárpátaljai lakosok. A férfiakat a határőrség parancsnokságára vitték, ahol eljárást indítottak ellenük. Az illegális határátlépési kísérlet miatt a bíróság később hoz döntést az ügyükben.
Nem tudom, mi lesz a kárpátaljai férfiak sorsa, de ha börtönbe kerülnek, akkor a legrosszabbat, a kelet-ukrajnai frontot elkerülhetik. S ha így lesz, akkor már megérte! Félek azonban, hogy a börtönnél is nagyobb büntetést kapnak, és egyenruhát kell húzniuk a globalisták érdekeiért!