Az orosz Biztonsági Tanács ülésén Vlagyimir Putyin radikális módosításokat javasolt a nukleáris doktrínához. A legfontosabb ez:
„Bármely nem-nukleáris állam Oroszország elleni agressziója, amelyet egy atomhatalom támogatásával hajtanak végre, Oroszország elleni támadásnak minősül, mint a közös támadásuk”.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Valószínűleg nélkülünk is kitalálnátok, mire gondolt a „költő”.
Igen, arra, hogy az Orosz Föderáció hátországára mért ukrán csapásokat az arányosságra épülő és a végső katasztrófa elkerülését célzó orosz nukleáris doktrína szerint csak konvencionális erők alkalmazásával lehet(ne) elhárítani, illetve megtorolni.
A módosítás értelmében viszont Ukrajna is kváziatomhatalommá válhat, s ezzel megnyílik a lehetőség annak a passzusnak az alkalmazására, amely szerint az „Oroszország szuverenitását fenyegető kritikus fenyegetés, beleértve a hagyományos fegyvereket is, nukleáris válaszlépésre ad okot”.
Fontos kiemelni: az USA és Nagy-Britannia ezekben a napokban készül meghozni a döntés arról, hogy engedélyezi-e nagy hatótávolságú rakétáinak használatát Ukrajna számára oroszországi célpontok ellen.
Ha igen, teljesül a „putyini formula” azon kitétele, mely szerint egy nem-nukleáris állam egy (illetve ez esetben kettő) atomhatalom támogatásával Oroszország elleni agressziót hajt(hat) végre. Annál is inkább, mert a kijevi rezsim az angolszászok műholdjai, felderítési adatai, és egyéb segítség nélkül nem lenne képes használni ezeket a fegyvereket.
Nem túlzás tehát azt állítani, hogy egészen közel kerültünk a nukleáris eszkaláció lehetőségéhez, és innentől kezdve Ukrajna támogatása – stílszerűen – olyanná válik, mint az oroszrulett.
Győzködhetik magukat Londonban és Washingtonban, hogy ez biztos csak blöff, Moszkva sosem lőne ki rakétákat vagy vetne be taktikai nukleáris fegyvereket a szomszédjában, de a golyó ott van a tárban, és a pisztoly bármikor elsülhet.
Hogy van-e értelme kockáztatni?
Ezt a Nyugatnak kell eldöntenie.
Mérlegre kell tenni, hogy mit nyerhetnek, ha Zelenszkijék elkezdik például Moszkvát vagy Jekatyerinburgot lőni? Segítünk: majdnem biztosan semmit. Ha az atomot kivesszük a képletből, a Kreml esélyei a győzelemre akkor is jobbak. Minden tekintetben nagyobbak a tartalékai.
Ha viszont a módosított doktrína szerint járnak el az oroszok, akkor Ukrajnából veszélyes hulladék lesz, és a globalisták búcsút mondhatnak a befektetéseiknek: a termőföldeknek és a bányáknak a következő néhány száz évre legalább.