Oroszország 647 800 katonát vesztett Ukrajnában a 2022. február 24-i teljes körű invázió kezdete óta – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara, erről szokás szerint a hazai sajtó is beszámolt. Ebből – mint közölték – 1400 személyt az orosz erők csak az elmúlt napon vesztettek el.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A jelentés szerint Oroszország emellett 8825 harckocsit, 17 348 páncélozott harcjárművet, 25 353 járművet és üzemanyagtartályt, 18 620 tüzérségi rendszert, 1199 többszörös rakétaindító rendszert, 959 légvédelmi rendszert, 369 repülőgépet, 328 helikoptert, 15 946 drónt, 28 hajót, valamint egy tengeralattjárót veszített.
Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni, amit az ukrán erők vezérkara állít, akár igaz is lehet és persze nem is. Két és fél év masszív háborúskodás után elképzelhető, hogy nagyon komoly veszteségeket szenvedett az orosz hadsereg, egy körülbelül 1500 kilométer hosszúságú fronton, ahol folyamatosan több forró szakasz is van, és a felek sok esetben településeken, nem egyszer házról-házra haladva harcolnak, minden elképzelhető. Egy dolog nem képzelhető el!
Az, hogy amíg az oroszok két és fél év alatt csaknem 650 ezer katonát vesztettek, az ukránok ennek töredékét. Ugye emlékszünk, mit mondott Zelenszkij februárban, a különleges katonai művelet elindulásának két éves évfordulóján! A színészelnök azt merte mondani, hogy az AFU „mindössze” 31 ezer halottat veszített.
S akkor itt egy pillanatra álljunk meg! Minden emberi élet elvesztése hatalmas tragédia. A földön az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. Ha egy fiatalember meghal a háborúban, akkor pótolhatatlan űrt hagy maga után. Gyermekek, feleségek és édesanyák élete válik pokollá, ha az édesapák, fiúk és férjek elesnek a háborúban! Isten nyugosztalja az áldozatokat!
Elhiszi-e ugyanakkor bárki, hogy miközben az oroszok vesztesége lassan – legalábbis Kijev szerint – eléri a 650 ezer főt, az ukrán hadseregben a halottak száma „csak” néhány tízezer? Mindezt úgy kellene elhinnünk, hogy az oroszok masszív tüzérségi és légi fölénnyel rendelkeznek…
Hát persze! Két lehetőség van! Az egyik, hogy az oroszok veszteségét túlárazzák az ukránok, a másik, hogy Zelenszkij lehazudja a csillagokat az égről. Esetleg mindkettő igaz lehet egyszerre. S még az is lehet, hogy az ukránok vesztesége múlja felül az oroszokét, akár durván. Ha ez egyszer kiderül, akkor nem lenné a színészelnök és csapata helyében!