A korábbi brit miniszterelnök a koronavírus-járvány idején tervbe vette, hogy a brit haderő egy tengeri rajtaütéssel foglalhatna el egy covid-vakcinákkal teli raktárat a hollandiai Leidenben – erről írt cikket az Index.hu. E szerint Boris Johnsont most közölte, hogy 2021-ben magas rangú katonai tisztviselőkkel tárgyalt a tervekről – minderről beszámol a hamarosan megjelenő könyvében, amelynek kivonatát a The Guardian már láthatta.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Az Index.hu emlékeztetett arra, hogy az akkori exportvita középpontjában az AstraZeneca vakcinája állt, és Boris Johnson úgy vélte, hogy az Európai Unió rosszindulatúan bánt az Egyesült Királysággal. A miniszterelnök 2021-ben egy leideni raktár ellen indítandó támadásról készíttetett terveket, amelynek az lett volna a célja, hogy a Brit-szigeteken élők is minél előbb hozzájussanak a vakcinákhoz.

Doug Chalmers, a brit vezérkari főnök helyettese úgy vélte akkor, hogy a terv megvalósítható, de nehéz észrevétlenül végrehajtani, és emiatt magyarázkodnia kellett volna az Egyesült Királyságnak, hogy miért hajtott végre katonai akciót egy szövetséges ország ellen.

Pedig már azt is eltervezték, hogy felfújható gumicsónakokkal juttattak volna át egységeket a La Manche csatornán, majd teherautókkal csempészték volna ki a vakcinákat a csónakokig – állítja Boris Johnson. A volt kormányfő zárásként azt is közölte könyvében: „Természetesen tudtam, hogy igaza van, és titokban egyetértettem azzal, amit mindannyian gondoltak, de nem akartam hangosan kimondani, hogy az egész dolog őrültség.”

Nem tudom, világos-e. amit Boris Johnson mondott, bár úgy hiszem, sok magyarázat nem szükségeltetik hozzá. Szélfútta Haj úgy gondolta, hogy mivel szerinte az Európai Unió rosszindulatúan bánt az Egyesült Királysággal, őt ez feljogosíthatja arra, hogy NATO-országként katonai akciót indítson egy másik NATO-tagállam ellen, és – ne szépítsük – vakcinát raboljon maguknak.

Amúgy vehetett volna Oroszországtól vagy Kínától is, de ugye az ideológia, a világok harca fontosabb, mint ahogy az egymást váltó neoliberális brit kormányok számára a közegészségügy szétzüllesztése, az emberek magánellátás felé terelgetése is fontosabb volt a közellátás megerősítésénél.

Na, de visszatérve: vajon mi lett volna, ha kiderül, kik voltak az akció elkövetői? Széttárta volna Boris a karját, és azt mondta volna, hogy jól van, na, kellett az oltás az enyéimnek? Így működne egy demokratikus csúcsállam? Ha kell valami, akkor erőszakkal elveszem? De ha ez így megy nyugaton, egy fejlett demokráciánál, akkor miért támadják Moszkvát a különleges katonai művelet miatt? Moszkva is csak azt teszi nagyban, amit Boris tervezgetett kicsiben…

A logika azonban ugyanaz…. Vagy nem?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét