A vártánál is jobban szerepelt vasárnap a nemzeti tanácsi választásokon az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). A radikális, populista, kriptonáci és oroszpárti jelzőkkel illetett mozgalom a szavazatok csaknem 30 százalékát zsebelte be, közel 80 százalékos részvétel mellett. És ehhez még hozzá kell tenni: a sógoroknál 16 éves kortól lehet az urnákhoz járulni.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Eközben a jelenleg kormányzó ÖVP-Zöldek koalíció mindkét tagja súlyosa visszaesést szenvedett el. Az előbbi támogatottsága a 2019-es eredményéhez képest körülbelül 10, az utóbbié 5 százalékkal esett vissza.

A szocdemek helyzete nem változott, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy az exrendőr, konzervatív-szocialista Hans Peter Doskozil helyett a progbalos, migránssimogató Andreas Bablert indították csúcsjelöltként.

A liberális NEOS pedig kis mértékben javított: két mandátummal szerzett többet jelen állás szerint.

A 183 fős nemzeti tanácsban az FPÖ-nek és a magát még mindig konzervatívként meghatározó ÖVP-nek kényelmes többsége lehetne több mint 100 mandátummal, ám nagyon úgy néz ki, hogy inkább az SPÖ-vel fognak összeállni. Abban ugyanis előzetesen közmegegyezés alakult ki a pártok között, hogy bármilyen döntést hoznak is a választók, az FPÖ-t nem engedik kormányozni.

Erről szólt tulajdonképpen az osztrák köztévé, az ORF választási műsorának az a része is, amikor a listavezetőket szembesítették egymással.


Természetesen nem voltak illúzióink, mégis elképesztő volt, amikor a nagyon európéer, nagyon liberális NEOS Beate Meinl-Reisinger elkezdte azt ecsetelni, hogy egyébként tök jól együtt tudnak dolgozni a szabadságpártiakkal a parlamentben, és bizony vannak ügyek, amelyekben egyetértenek, vagy amelyeket hasonlóan látnak. Szerintük is változásra van szükség…

Aztán jött a „DE”. De Meinl-Reisinger asszony úgy gondolja, hogy rosszat tenne az országnak, ha az FPÖ, és különösen annak vezetője, Herbert Kickl benne lenne a kormányban, ezért mindent el fognak követni, hogy ez ne történjen meg.

Az FPÖ csúcsjelöltje erre emlékeztette a többieket a demokrácia lényegére, a választók akaratára, és kikérte magának, hogy a szavazóikat másodrangú állampolgárokként kezelik. A szavazóikat, vagyis a választás résztvevőinek több mint 29 százalékát!

A viszontválasz körülbelül arról szólt, hogy jaj, dehogy másodrangúak, csak hát nem jó helyre húzták az x-et. A helyzet tehát mondhatni a szokásos. Az emberek véleménye addig és annyiban számít, amíg és amennyiben arra a bölcs belátásra jutnak, hogy a politika úri huncutság dolga, és a kormányzást rábízzák a fősodorhoz tartozó „szakértői” pártokra.

Egyéb esetben vörös vagy barna terror fenyeget. Nyilván.


Egyébként Ausztriában is vannak józan hangok. A nemzeti tanácsi választásokon csúnyán elvérzett egy törpepárt, a Petrovic-lista, amely a szociáldemokráciát szeretné megújítani. Névadó-listavezetője, Madeleine Petrovic, amikor az FPÖ-ről kérdezték, azt mondta:

tök mindegy, hogy ő mit gondol. Ausztriának van alkotmánya, törvényei… Ha az FPÖ azokkal szembe megy, be kell tiltani. Ha viszont nem, akkor tiszteletben kell tartani a választók akaratát, mert ez a demokrácia lényege.

Szóval, így állunk. És persze már vasárnap este tüntetést tartottak különböző pártok aktivistái Bécsben Kickl és az FPÖ ellen. Legalábbis ők ezt mondták. Adódik a kérdés: vajon ennyire ostobák vagy ennyire aljasok, hogy nem látják be: valójában a néparakart, a demokrácia ellen demonstráltak…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét