Terror és újoncverés – mégis félelmetesnek tűnik Észak-Korea hadereje – ezzel a címmel közölt érdekes cikket a Magyar Hírlap. Ebben leírták, hogy Észak-Korea szárazföldi csapatainak létszáma durván 1,2 millió fő, amelyből körülbelül kilencvenezer a különleges műveleti erőkhöz tartozik. Utóbbiak jelentik az állam egyik legfélelmetesebb csapatát, lévén ők – jelenlegi tudásunk szerint – a legjobban motiváltak és igen magasan képzettek, továbbá a fegyverzetük és felszerelésük is jónak mondható.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


A hírszerzési információk alapján a teljes szárazföldi létszám legkevesebb nyolcvan hadosztályba van szervezve, de ezen kívül készenlétben áll alsó hangon huszonhét-harminckét tüzér, húsz gépesített és tíz-tizenhárom harckocsidandár is. Ehhez a félelmetes tételhez jönnek a kiképző-alegységek, elszórt harckocsi és tüzérezredek, a haditengerészet (hatvanezer ember) és a légierő alakulatai (százezer ember), valamint az atombombával is bíró rakétacsapatok.

Utóbbiak létszámára igen eltérő becsléseket találni, de az bizonyos, hogy ha nincsenek is több tízezren, a legnagyobb pusztítást mégis ők (lennének) képesek okozni bármiféle ellenségnek. A tartalékosok mennyisége meghaladja a nyolcmilliót – míg a határőrség és a rendőrség együttesen olyan félmillió egyenruhást tömörít. – Emellett létezik egy munkásgárda is, de hogy annak mi a reális harcértéke és létszáma, csak a jó Isten a megmondhatója – emelte ki a Magyarhírlap.hu.

Phenjannak – mint írták – van durván ötszáz könnyű és háromezer-ötszáz közepes harckocsija, két-két és félezer páncélozott gyalogsági járműve, három-négyezer eltérő kaliberű vontatott és négyezren fölüli önjáró tarackja-ágyúja, csaknem tízezer aknavetője, számolatlan mennyiségű rakéta-sorozatvetője, félezer vadászgépe és ugyanennyi helikoptere, két-háromszáz szállítógépe. A ballisztikus rakéták kilövésére alkalmas berendezés olyan ezer lehet, nagy kérdés, mennyi muníció lehet hozzá.


Egy biztos, összességében Észak-Koreában a raktárak bizonyíthatóan dugig vannak tömve készletekkel, amivel nagyjából négy hónapig biztosan bírnák az intenzív harcokat. – A hadsereg számára több mint félezer napra elegendő fejadagot deponálnak – egy olyan államban, ahol rendszeresek a súlyos éhezések – tették hozzá.

Észak-Korea esetében az a legnagyobb kérdés, hogy miként viselkedne a hadereje egy éles helyzetben. Egy diktatúrában ugyanis a körmükszakadtáig is képesek lehetnek küzdeni a katonák, de akár a vezetőjük ellen is fordulhatnak. Utóbbira látok lényegesen kisebb esélyt. A globalisták állítják, hogy körülbelül 11 ezer észak-koreai katona van az oroszok által őrzött területen, akiket akár az AFU ellen is bevethetnek. Fontos azonban hozzátenni, hogy Oroszország hivatalosan nem ismerte el az észak-koreai haderő jelenlétét…


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét