Annyi minden történik egy héten, hogy néha még a legfontosabbakról sem tudjuk maradéktalanul megosztani veletek a véleményünket. Ráadásul egy-egy eseményt számos irányból meg lehet közelíteni. Előfordulhat, hogy másoknak olyasmi jut eszébe például az észak-koreai katonák ukrán frontra küldéséről, ami nekünk nem, vagy olyan információkkal rendelkezik, amelyek elkerülték a figyelmünket.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Ezért is gondoltunk arra, hogy a jövőben hétről hétre készítünk nektek egy videóajánlót. Az első most a Specialista legfrissebb adása.
Vukics Ferenc alezredes műsorával kapcsolatban vegyesek az érzelmeink. Általában az jut róluk eszünkbe, hogy milyen igaz a mondás, miszerint a kevesebb néha több. Tulajdonképpen bármelyik világmagyarázó csatorna köröket ver a Patriótára.
Viszont időről időre az alezredes miatt érdemes adni neki egy esélyt. Most például azért, mert ő és a szövegírói kivételesen jól nyúltak az észak-koreai katonákról szóló hisztihez. Hogy mi ebben a történetben az „üzlet” a kijevi rezsim és az USA számára, arról mi is írtunk, de ebből a videóból az is kiderül, miért csavarodtak rá a dél-koreaiak.
Egyetlen tévedésre hívnánk fel a figyelmet: Dél-Korea Vukics Ferenc állításával szemben, bár csak áttételesen, de már régóta támogatja Ukrajnát hadianyaggal.
A másik ajánlatunk Thuróczy Richárd NYÚZ-a. Ez a csatorna többször fog szerepelni a heti válogatásunkban, de kevesebbszer annál, amit megérdemel, hogy ne váljék unalmassá a „menü”.
Thuróczy Richárd hétről hétre híreket szemléz és kommentál, hasonlóan a Bekezdésekhez, bár ő sokszor a humor oldaláról közelít a témáihoz. Az e heti adás összességében szerintünk a szokásosnál gyengébbre sikerült, két részlete miatt azonban úgy döntöttünk, hogy betesszük a posztunkba.
Emlékeztek? Két éve az atlantisták minden elkötelezett, megvehető és megvezetett „szakértőjükkel” azon voltak, hogy bebizonyítsák: az ukránoknak és az oroszoknak valami nagyon-nagyon távoli közös őstől eltekintve semmi közül egymáshoz. Hát, a jelek szerint erről maga Volodimir Zelenszkij is egészen másként gondolkodott még nem is olyan régen.
Az október 22-i NYÚZ-ból emellett az is kiderült, hogy a köztudatban egészen másként él a NATO alapszerződésének kollektív védelemről szóló passzusa, mint ahogy az betű szerint a dokumentumban szerepel. Ennek pedig komoly következményei lehetnek.
Végül itt egy videó, amit a Hetek osztott meg. A portálnak annyi köze van hozzá, hogy magyarra fordította Alekszandr Dugin, a „Kreml főideológusának” és „Vlagyimir Putyin Raszputyinjának” egyik interjúját, amiben a BRICS-ről fejtette ki a véleményét.
Duginnak valójában sokkal kisebb a befolyása annál, amit neki tulajdonítanak. Az általa és a követői által megkonstruált „negyedik politikai teóriát” egyetlen Duma-párt sem tette a magáévá, az eurázsianizmust, a másik nagy elméletét pedig az élet meghaladta.
Mégis egy olyan gondolkodó, akire a háború előtt még Ukrajnában is figyeltek. Például Olekszij Aresztovics, az Ukrán Elnöki Hivatal egykori tanácsadója lelkes rajongója volt valamikor.
Summa summarum, valahol tök jó, hogy nagyobb politikai jelentőséget tulajdonítanak Duginnak a valóságosnál, ellenkező esetben nem olvashatnánk a műveit magyarul, és nem készült volna el ez a videó sem. Kár lett volna érte!