Összeomlik Szíria? Asszad egyszerre vesztette el Putyin, Irán és a Hezobollah támogatását – ezzel a címmel közölt cikket az ATV.hu. Mielőtt folytatnám a cikk ismertetését, felteszem a kérdést: Igaz ez? Hát nagyon nem, de erről majd később… Az ATV.hu azt írta, hogy az ukrajnai háború lekötötte Putyin figyelmét, és ezt a lázadók most kihasználják.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Úgy folytatják, hogy a szíriai rezsimnek és támogatóinak – Iránnak, Oroszországnak és a Hezbollahnak – több mint négy évébe telt, hogy kiszorítsa a lázadó erőket az ország második legnagyobb városából, Aleppóból. Akkor, 2016-ban ezt a győzelmet a szíriai polgárháború fordulópontjaként ünnepelték – írták a Wall Street Journalra hivatkozva. Most a lázadók egy meglepetésszerű offenzívája néhány nap alatt visszafoglalta Aleppót, beleértve a város olyan részeit, amelyeket a szíriai hadsereg korábban soha nem adott át.
Ez a látványos fordulat a Szíria határain kívül kitört új háborúk közvetlen következménye. – Ez egy földcsuszamlásszerű elmozdulás – mondta Andrew Tabler, a washingtoni Közel-Kelet-politikai Intézet vezető munkatársa, aki Donald Trump első elnöksége alatt a fehér Házban Szíriáért felelős igazgató volt. Tabler szerint „a regionális és nemzetközi hatalmak több mint egy évtizede beavatkoztak Szíriában, és most az ukrajnai, gázai és libanoni konfliktusok összeérnek, és átfedik egymást Aleppóban”. (Azt hiszem ezzel el is árult sok mindent Tabler mester a globalisták céljairól… – a szerk.)
A hírportál persze folytatta: A libanoni Hezbollah milícia, Vlagyimir Putyin orosz elnök és az iráni ajatollahok rezsimje jelenleg mind olyan konfliktusokba keveredett, amelyek a puszta túlélésüket fenyegetik, és amelyekben Szíria legfeljebb mellékszereplő. – Különböző mértékben mindhárman stratégiai csapásokat szenvedtek el – miközben a szíriai lázadók fő támogatója, Törökország kihasználta a zűrzavart – tette hozzá az amerikai lap.
S akkor ezen a ponton az ATV.hu el is kezdte cáfolni önmagát. Putyin ugyanis olyannyira nem fordított hátat Asszadnak, hogy legkevesebb 25 halálos áldozata volt azoknak a légicsapásoknak, amelyeket vasárnap a szíriai kormányerők mértek orosz szövetségeseikkel a dzsihadista lázadókra Szíria északnyugati részében – ezt hétfőn hajnalban közölték a fehér sisakosokként ismert, Szíriában tevékenykedő önkéntes polgári védelmi erők.
Közben Putyin orosz elnök a szíriai helyzet eszkalálódása miatt hétfőn telefonon beszélt Maszúd Peszeskján iráni elnökkel – közölte a Kreml sajtószolgálata. Szerintük „a terrorista csoportok és bandák nagyszabású agressziója” a szíriai állam szuverenitásának, politikai és társadalmi-gazdasági stabilitásának aláásására irányul.
S hogy Irán mennyire nem hagyta magára Asszadot? Az angliai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű aktivistahálózat hétfőn számolt be arról, hogy iraki Irán-barát milíciák mintegy kétszáz harcosát vezényelték át a szíriai kormányerők támogatására. Az Iránnal és a damaszkuszi vezetéssel szövetséges Hezbollah libanoni milíciához köthető források szintén hétfőn közölték, hogy a síita szervezet egyelőre nem tervezi harcosok átvezénylését Szíria északi részébe, mert nem kapott felkérést erre.
Vagyis szó nincs arról, hogy magukra hagyták volna Asszadot, mint ahogy az ATV.hu a címben sugallta…