A román alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját – írta meg többek között a Maszol.ro portál. Már a csütörtöki posztunkban is jeleztük, hogy Călin Geoergescu, a favorit, nem a szívünk csücske, a története viszont roppant érdekes és tanulságos.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
Mint ismert, Geoergescu többek között azzal kampányolt, hogy azt a pénzt, amit az euroatlantista elit Ukrajnára, és arra költ, hogy megfeleljen a NATO elvárásainak, ő inkább az emberekre, például az oktatás- és az egészségügy fejlesztésére fordítaná.
Amikor pedig befutott az első helyre, a globalisták támadásba lendültek, és előálltak kb. azzal, hogy a politikust Putyin hackerei segítették hozzá a győzelemhez a kínai TikTokon keresztül, de Pekinget nem keverték bele az összeesküvésbe, mert a csilingelő jüanok – azok nagyon kellenének…
A román alkotmánybíróság először tovább engedte a választási eljárást. Az Adevarul cikke szerint csütörtökön bejelentették, hogy a választások megsemmisítésére irányuló kérelmeket csak a második forduló után bírálják el. Abban egyébként ketten vehettek volna részt: Călin Geoergescu és a liberális Elena Lasconi.
Baromi érdekes, hogy a taláros testület miért döntött úgy, ahogy? Hiszen, ha a második forduló előtt törlik az első forduló eredményeit, azzal pénzt időt és energiát spórolnak meg. Ha pedig arra jutottak volna, hogy minden rendben van, akkor azzal eloszlathatták volna a kétségeket.
Tegyük hozzá: több közvélemény-kutatás szerint Geoergescu előnye behozhatatlan volt. A személyét ért támadások, a titkosszolgálat spekulációkkal teli jelentése, amit nagy dirrel-durral nyilvánosságra hoztak, inkább erősítették.
De történt még valami csütörtökön: az USA külügyminisztériuma jelezte, hogy súlyos negatív következményekkel járhat, ha Románia letér a nyugati útról.
És ezek után a román Alkotmánybíróság hirtelen meggondolta magát, összeült, majd érvénytelenítette az első forduló eredményét, ahogy azt a román fősodorhoz tartozó Adevarul cikke szerint néhány „civil szervezet” kérte.
De mit állapítottak meg pontosan az alkotmánybírák? Azt, hogy Georgescu Putyin bájba? Nem! A lap egy fotót is közölt a határozatról, amely szerint „A CSAT-dokumentumok titkosításának feloldása után a bíróság négy értesítést kapott, amelyek azt mutatják, hogy bár Călin Georgescu 0 költséget jelentett be a választási kampányban, a TikTokon való promóciója díj ellenében történt.”
Mást nem tehettek, ugyanis a román sajtó szerint alapos gyanú nem merült fel Georgescu vagy más konkrét személy vagy szervezet ellen.
Alex Florența román főügyész az Antena 3 CNN-nek november 5-én este konkrétan azt nyilatkozta, hogy a titkosszolgálat nem azzal kereste meg őket, hogy ilyen és ilyen bizonyítékok alapján indítsanak büntetőeljárást, hanem azzal, hogy próbáljanak meg ők felhajtani bizonyítékokat. Sőt, azt is elmondta, hogy hiába kérték, a hírszerző szolgálat semmilyen információt nem adott át nekik.
Most pedig ott tartunk, hogy a román hatalmi elit nem egyszerűen meg akarja ismételtetni az elnökválasztást, de az indulástól eltiltanák Călin Georgescut. Nem azért, mert van ellene valami, hanem azért, mert hülyén venné ki magát, ha esetleg megint ő lenne a befutó.
Egyesek pedig már azon gondolkoznak, milyen korlátozásokat lehetne bevezetni, mert úgy vélik, hogy Georgescu eltiltása nem elég, ugyanis az oroszok bárkit képesek hozzá hasonlóan győzelemhez segíteni…
Mókás ugyanakkor, hogy néhányan felvetették: ha az oroszok befolyásolták a választások első fordulóját, amikor egyszerre szavaztak az emberek az elnök- és a parlamenti képviselőjelöltekre, akkor a parlamenti választást is meg kellene ismételni, ezt viszont gyakorlatilag érdemi indoklás nélkül elutasították a hatalom birtokosai. Pedig tényleg logikus.
Végezetül érdemes idézni a második forduló liberális szereplőjének nyilatkozatát. Neki, mint fentebb már írtuk, kevés esélye lett volna nyerni vasárnap, bár azokban a felmérésekben, amelyek eredményét pénteken közölték, ő vezetett. Elena Lasconi mindenesetre azt mondta: „A román állam lábbal tiporta a demokráciát. Önök anarchiába taszítják az országot!”
Valószínűleg téved. Nem a román állam tiporja lábbal a demokráciát, hanem a globalisták a román állami intézmények felhasználásával.
Ugye, milyen jó ez a szabad világ, a jogállamiság, meg a fékek és egyensúlyok… Persze, ha úgy vesszük, a románok jobban jártak, mint a grúzok, nem is beszélve azokról az országokról, ahová bombázóknak és tengerészgyalogosoknak kellett elvinniük a demokráciát.