Washington azt követeli, hogy Szerbia teljesen vonja ki az orosz tőkét és érdeket a Szerbiai Kőolajipari Vállalatból (NIS), minderre pedig 45 napot kapott, vagyis Belgrádnak február 25-ig van ideje lépéseket tenni, ha el akarja kerülni a súlyos szankciókat – írta meg a Mandiner. A társaság 50 százaléka a Gazpromnyeftyé, 6,15 százaléka a Gazpromé, 29,87 százaléka pedig a szerb államé, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A Politico pedig szombaton arról számolt be, hogy Szerbia energiaellátását kettős nyomás nehezíti, mivel az azeriek meg éppen úgy tűnik, hogy leállítják a gázszállítást.
Aleksandar Vučić szerb elnök pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: „Az orosz érdekeltségek teljes kivonulását kérik tőlünk… Még a 49 százalékos részesedés lehetőségét sem engedik meg, hanem a NIS-ből való teljes kiszállást követelik.”
Hát, erre mit mondhatnánk? Szomorú, hiszen Vučić az utóbbi időben mindent megtett, hogy belopja magát a Nyugat szívébe. Hitet tett az európai integráció mellett, noha a BRICS-szel is kacérkodik.
És sietve elkezdett udvarolni Donald Trumpnak is, akit a megválasztása után a barátjának nevezett, és nem győzte hangsúlyozni, hogy Belgrádban azon dolgoznak, hogy „Szerbia egy erős és tiszteletre méltó ország legyen, amely jól tud együttműködni az Egyesült Államokkal.”
Igen, arról a Trumpról van szó, aki most éppen azért akarja elfoglalni Grönlandot, mert ki akarja szorítani az oroszokat és Kínát az északi sarkvidékről… Arról, aki az első ciklusa alatt elkezdte szétverni az orosz-európai kapcsolatokat, hozzálátott az ukrán haderő felfegyverzéséhez és kiképzéséhez. Aki oroszokat bombázott Szíriában stb.
Ráadásul Szerbia az ukránokat is támogatta. Egészen pontosan az történt, hogy fokozta a fegyver- és hadianyageladásokat olyan országok irányába, amelyekről tudható volt, hogy a megvásárolt készleteket azonnal küldik tovább Ukrajnába. Utóbb erre Vučić cinikusan azt mondta: a szerb kormánynak semmi köze ahhoz, hogy a vásárlók mit kezdenek az áruval, amit kifizettek.
És még a lítiumbányák esetében is sikerült úgy kevernie a lapokat, hogy a kínaiak hoppon maradjanak, és a Nyugatnak kedvezzen, holott Pekingnek is rengeteget köszönhet.
Az eredmény pedig… szankciók. Nem is nagyon vártunk mást, a Nyugat ugyanis egyre kevésbé tűri (ha egyáltalán) a „konnektivitásra épülő” kül- és gazdaságpolitikát, ami ebben az esetben amúgy sem jelent többet elvtelenségnél – rövid távú előnyök érdekében.
Szóval az, ami most Vučić-csal és Szerbiával történik, intő például kellene, hogy szolgáljon mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. A tanulság az, hogy Brüsszelnek és főleg Washingtonnak gyarmati kormányzókra és nem független politikusokra van szüksége. Nekik a kedvezmények, az udvarlás, de még egy hűségeskü is kevés. A globalisták és a Nyugat imperialistái a saját embereiket akarják pozícióban látni mindenhol.