Az orosz Ria Novosztyi internetes portál számolt be arról, hogy az ukránok mintegy 1 millió dollárnyi összeget ajánlottak fel Horlivka (oroszul Gorlovka) városában szolgálatot teljesítő az orosz katonáknak, amennyiben elhagyják a védelmi állásaikat – erről itthon mások mellett a Portfolio.hu számolt be. Az információk szerint az ukrán hírszerzés előzetesen 100 ezer dollárt fizetett ki az oroszoknak, ám az FSZB szerint a beérkező összeget katonai felszerelések vásárlására fordították a frontvonalon szolgáló katonák számára.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


A hatóságok elmondták, hogy a félrecsúszott ukrán terv nem a közelmúltban történt, hanem még 2023-ban, a NATO-csúcstalálkozó előtt szerették volna elérni az orosz katonák távozását. A beszámoló szerint az Orosz Fegyveres Erők egyik tisztjét megkeresték az ukránok, hogy pénzt adjanak át azért, hogy az egysége hagyja el a pozícióit.

Az elmondások szerint azoknál próbálkozott Kijev, akik az első vonalát jelentették a védelmi rendszernek. Az orosz katonai parancsnok találkozott is az ukrán kapcsolattartójával, aki készpénzben át is adta neki az ígért előleget, valamint azt is felajánlotta, hogy Nyugat-Európába távozhat majd azt követően, hogy az ukránokat helyzetbe hozta a területen.

Az nem derült ki pontosan, hogy hogyan buktak le a tervek pontosan, bár a leírás alapján maga a behálózott orosz verte át az ukránokat, hogy látszólagos együttműködést színlelt. Ez azonban nem kerül megerősítésre. A nyilvánosságra hozott történettel kapcsolatban bizonyítékokat nem tettek közzé, az ukrán fél eddig nem szólalt meg, hogy reagáljon az ügyre.


Az ukránok aligha szólalnak meg az ügyben, elég ciki a történet, nem hiszem, hogy magyarázni akarják a bukott bizonyítványt. Maximum azzal tudják magukat vigasztalni, hogy a pénzt minden bizonnyal úgyis nyugatról kapták, így nem a sajátjuk kopott. Az oroszok pedig örülnek a „talált” summának, jobban mondva azoknak a fegyvereknek, amelyeket a 100 ezer dollárból vásároltak. Arról nem is beszélve, hogy ez a távoli múlt, mert az ukránok azóta már jó néhány kilométerre járnak Gorlovkától…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét