Száz évre szóló partneri megállapodást ír alá Sir Keir Starmer brit kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A Downing Street csütörtöki beszámolója szerint – amit az MTI szemlézett – Starmer Kijevbe utazott, ahol az ukrán államfővel megköti a Százévi partneri viszony címet viselő kétoldalú egyezményt.
Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!
A megállapodás védelmi és nem katonai jellegű együttműködési elemeket egyaránt tartalmaz. Az utóbbiak közé tartozik a kereskedelmi akadályok lebontása és a kulturális kapcsolatok ápolása.
A megállapodás alapján a két ország emellett erősíti katonai együttműködését a Fekete-tenger, az Azovi-tenger és a Balti-tenger biztonságának erősítése érdekében az „orosz agresszió elrettentése végett”.
Az egyezményben szerepel az is, hogy a két ország szakértői közösen dolgoznak majd a tudományos és technológiai együttműködés fejlesztésén egyebek mellett az egészségügy és a betegségmegelőzés, a mezőgazdasági technológia, az űrkutatás és a dróngyártás területein.
Kijevi látogatásán Starmer 40 millió font (19,5 milliárd forint) értékű új gazdasági helyreállítási programot is bejelent Ukrajna számára. A Downing Street tájékoztatása szerint a brit kormány azt reméli, hogy a program több száz millió font értékű hitelfinanszírozást mozgósít a magánszektor részéről az ukrajnai kis- és középvállalatok növekedésének és gazdasági ellenálló képességének erősítésére.
Az új partnerségi program egyik sarkalatos eleme a gabonafélék eredetvizsgálatára kidolgozott rendszer, amely a megszállt ukrán területekről ellopott gabona szállítási útvonalainak nyomon követésére szolgál.
A Downing Street felidézte, hogy Nagy-Britannia eddig 12,8 milliárd font (6240 milliárd forint) támogatásban részesítette Ukrajnát, és ebből 7,8 milliárd font a katonai segítség értéke.
A véleményünk annyi, hogy ilyen megállapodásokat nem szoktak határozott időre kötni. A száz év nem több mint egy, a lojalitást megerősítő üzenet a globalista háttérhatalomnak és egy kiállás a Zelenszkij-kurzus mellett. A helyzet ugyanis az, nemhogy száz év múlva, de lehet, hogy egy esztendő múlva is teljesen mások állnak majd a két ország élén, még az is lehet, hogy Ukrajna – abban a formában mint most – nem is lesz.
Ettől még persze most jól hangzik a százéves megállapodás, az aláíróknak és a megrendelőknek pedig úgyis csak ez számít…