A szlovákiai rendőrség „államcsínnyel való fenyegetéssel összefüggésben” őrizetbe vett egy ukrán állampolgárt az ország területén. Erről a Dennik N portál számol be.

Csatlakozz a Telegram-csatornánkhoz!


Jan Maškarov, a szlovák rendőrség vezetője szerint az ukrán személyt „a lehető leghamarabb ki kell utasítani”. Az erről szóló utasítást pedig már meg is kapták a határrendőrök, akik az eljárást lefolytatják. Arról egyelőre nem számoltak be, hogy pontosan mire készült az őrizetes.

A hír ennyi, de felettébb érdekes. Kezdjük azzal, hogy ha egy külföldi állampolgár elkövet egy bűncselekményt – és ne feledjük, általában már a fenyegetés is kimerít valamilyen btk.-s tényállást – akkor eljárás indul ellene, amit megalapozott gyanú esetén vádemelés, nagy valószínűséggel bírósági ítélet követ.

Ennek a folyamatnak a vége lehet a kitiltás is mellékbüntetésként, amit próbaidő esetén azonnal, ha pedig az illetőt szabadságvesztésre ítélik, a tényleges vagy feltételes szabadulás pillanatában hajtanak végre. Oka kell, hogy legyen annak, ha nem ez történik.

A legvalószínűbb ok pedig az, hogy az illető egy kém.

Robert Fico finoman szólva sem tartozik az ukránok leglelkesebb hívei közé, és momentán még azt is kinézzük belőle, hogy a legközelebbi szavazás alkalmával két kézzel tenyerel bele a nem gombba, és nem teszi meg azt a szívességet, hogy kimegy kávézni, amíg a többiek megszavaznak valamilyen szankciót vagy támogatást.


Biztosra ígérte a részvételét a májusi Győzelem napján, és tavaly decemberben nem kertelt: világossá tette, hogy nem csak valamilyen érdekkapcsolat fűzi Moszkvához. „Én kedvelem az oroszokat!” – mondta az újságíróknak.

Ezek után, hogy, hogy nem, tüntetések kezdődtek ellene, egy rakás lélekbúvár és agykurkász pedig nyílt levelet írt, és felszólította lemondásra, mert a távgyógyítókat megszégyenítő „teleanalitikus” képességeikkel azt szűrték le, hogy a szlovák miniszterelnök tök hülye.

Vagy csak szereti a hazáját, ami a nyugati orvoslás aktuális állása szerint csereszabatos az elmebetegséggel, de legalábbis az egyik tünete annak.

Amúgy megölni is megpróbálták, és valakik tavaly csúcsra járatták a „telefonbetyárkodást”, aminek eredményeként több mint 1500 iskolában volt bombariadó májusban. Meg volt az az eset nem régiben, amikor két fickó annyira festőinek találta az olajvezeték környékét, hogy minden szögből meg akarta örökíteni…

Hát, ilyen világban élünk.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét